4p
Túl vagyunk az első adómentes hiteltörlesztést segítő munkáltatói juttatás-utalásokon, a szakértők szerint az ősztől mind több cégnél bevezetik a juttatási formát. Sok devizahitelesnek ugyanakkor érdemes az év végéig kivárni és csak az elszámolások után kérni a juttatást cégétől.

Egyre több munkaadó kapcsolódik be a dolgozók hiteltörlesztésébe, az utóbbi hetekben több foglalkoztató is pénzt utalt a bankoknak – írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, az érintettek azzal az új lehetőséggel élnek, amely módot nyújt rá, hogy a a munkáltató öt év alatt legfeljebb ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen - a fizetésén kívül azért; hogy dolgozója törlessze forint- vagy devizaalapú lakáshitelét. A munkaadó határozhat úgy, hogy a bér mellett, egyszerű támogatásként folyósítja a hiteltörlesztési hozzájárulást, miképpen arra is van mód, hogy a foglalkoztatók a cafeteria-rendszerükbe illesszék a lehetőséget.

Bonyolult könyvelésA szabályok legnehezebb eleme, hogy bár alapesetben a foglalkoztató egyenesen a hitelszámlára vagy a bank egyfajta központi számlájára küldheti el az összeget, annak sincs akadálya, hogy a juttatás a munkavállaló - hitelintézetnél vezette saját folyószámláján kössön ki. Utóbbi esetben azonban külön igazolni kell, hogy az adott évben legalább ekkora összegű törlesztést fizet be az adós. Ez ügyben elengedhetetlen annak tisztázása, miként számolják majd el a munkáltatótól érkező összegeket – hiszen megeshet, hogy a kölcsönszerződés nem rendezi az, hogy ilyenkor előtörlesztésnek, vagy rendes törlesztésnek számít-e az utalás. Az sem mindegy, hogy a juttatás havonta, avagy egy összegben adja-e a dolgozónak.

Finomodik a gyakorlat

A tavaszt leginkább a felkészüléssel töltötték a vállalkozások, az első folyósítások mostanában indulhattak el – vélekedett a lapnak Fata László, a hazai juttatások szisztémáját jól ismerő tanácsadó, aki szerint már egyes bankok is alkalmazkodtak a szabályokhoz, a folyamat így gördülékeny lett. Ennek kapcsán szerinte augusztusban, szeptemberben tömegessé válhat a gyakorlat, s az ősszel már munkáltatók sokasága vállalhat részt cafeteria formájában a dolgozók hiteltörlesztéséből. Az áttörés a következő év elejére várható.

A kicsiknél lesz "teli" támogatás

A PwC adótanácsadó partnere, Lőcsei Tamás szerint egyelőre a juttatás folyósítását jelentős adminisztráció előzi meg, szükség van különféle igazolásokra, dokumentumokra. A papírmunka számos vállalkozást elriaszthat a lehetőségtől, az ügyintézés különösen a nagyobb cégeknél érheti el azt a mértéket, ami tétovázásra késztetheti a döntéshozókat. (Aligha véletlen, hogy a bankok egy része – például az OTP - ezt felismerve már saját szolgáltatást nyújt.) Lőcsei Tamás szerint ezért az elsők között inkább a kisebb vállalkozások kínálhatják dolgozóiknak a munkáltatói hiteltörlesztést.Különbség lesz abban is, hogy a kisebbek közül egyébként többen jelentős összegű adómentes támogatást adnak majd, míg a nagyobb vállalatok inkább a cafeteriaelemek közé vehetik fel a juttatási formát.

Meg kellene várni az elszámolást

A futamidő végénél tartó devizaadósoknak ugyanakkor érdemes elgondolkodniuk azon, kérnek-e hiteltörlesztési támogatást, mégpedig amiatt, mert az adósmentés folyamata során megeshet Lőcsei Tamás szerint, hogy az elszámolás után az derül ki: az árfolyamrés, az egyoldalú kamatemelések miatt voltaképpen a bank tartozik az ügyfélnek, s nem fordítva. Az esetleges bonyodalmak elkerüléséért a hitel végénél tartó adósok ezért akkor cselekszenek a leghelyesebben, ha megvárják a törvényalkotás - és az esztendő - végét, s idén cafeteriaként inkább például Erzsébet-utalványt kérnek - mondta a szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG