3p
Folyamatosan kommunikálja az MKB a szanálási folyamat állomásait - most a 2015-ös stratégia részleteiről és új vállalati vezető érkezéséről szól a tudósítás

Ami bizonyos: az MNB irányítása alá került MKB Bank esetében nem lehet panaszkodni az információhiányra - legalábbis az átalakulás főbb pontjai tekintetében, mert arról, hogy pontosan mi is zajlik üzleti szinten, természetesen nem kommunikál a bank.

A jegybank szanálja a fél évvel korábban állami kézbe került hitelintézetet, ennek kapcsán a fő feladat, hogy a jegybank az MKB vezetésével közösen, a leányvállalatokra is kiterjedően alakítsa át és szervezze újjá a hitelintézetet. Az MNB által kijelölt szanálási biztosok egy hónapja munkához láttak, a menedzsmentben szükségessé vált személyi változások megtörténtek, folyamatban van a bank vezetésének elismert szakemberekkel történő megerősítése is  - közölte most a bank.

Az átalakítás során az MKB értékesítette tulajdonrészét biztosítótársaságaiban úgy, hogy az ügyletből bevételt is realizál, miközben a német többségi tulajdonos által megvásárolt társaságok értékesítésében továbbra is exkluzív szereplő lesz a bank, amelynek nevét továbbra is viselik a biztosítók.

A másik - korábban már bejelentett - lépés az MKB Bank által már felállított, majd az indulás után azonnal lefújt rossz bank felélesztése, ahol a bank mérlegétől elkülönített módon, maximális hatékonysággal igyekeznek kezelni a problémás, mérgező portfólióelemeket. Miután ezek jelentős része ingatlan, ezért sokan tudni vélik, hogy a portfólió jelentős része kerülhet majd át az MNB által létrehozott "rossz bankba", a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő (MARK) Zrt.-hez.

A közlemény a továbbiakban új információkat is közöl. Eszerint a néhány napja kinevezett pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettes Hetényi Márk mellé sikerült a vállalati üzletág ügyvezető igazgatójának megnyerni Bakonyi Andrást, aki eddig a K&H Bank vállalati üzletágának helyetteseként dolgozott.

A mai közlemény arról is beszámol. hogy elfogadásra került az MKB 2015-ös terve. A konkrét célkitűzésekről nem ejt szót a közlemény, amely ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az idei stratégia hangsúlyos eleme a bank felkészülése a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos elszámolásokra, a deviza hitelek forintosítására, és a fair banki szabályoknak való megfelelésre. Az MKB Bank tőke- és likviditási helyzete megfelelő, eszköz- és forrásállománya a tulajdonosváltás óta nem változott, sőt egyes szegmensekben enyhe emelkedés tapasztalható - szól a banki közlemény.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG