7p
Nem értjük, hogy miért a tisztességes bankárok fizetik ki a tisztességtelenek kárát. Reméljük, hogy az Alkotmánybíróság elutasítja majd a Quaestor kárpótlási törvényt - mondta Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója beszólt Lázár Jánosnak és elmondta a véleményét Tarsoly Csabáról. A devizahiteles törvényt pedig megtámadják Strasbourgban.

Csányi Sándor reméli, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálja a Quaestor-kártalanítási törvényt. Szerinte ennek indoka lehet, hogy nem egységesen kezeli a brókercégek károsultjait, ráadásul ugyanakkora kártérítést ad annak is, aki évek óta hozamot vett fel a quaestoros befektetéseiből. Ugyancsak törvénytelennek tartják azt, hogy a Beva kártérítését utólagosan, visszamenőlegesen terjesztették ki és emelték meg. Ha nem lesz más, akkor mi fordulunk az Alkotmánybírósághoz, illetve minden szinten végigvisszük a jogi utat. Nem lehet tovább kivárni – mondta Csányi Sándor.

Komment

Az OTP-ben láthatóan elpattant egy szál - a bankvezetés megelégelte, hogy a kormányzat fejős tehénnek képzeli a szektort, amelyre ugyanakkor ujjal mutogat. Bár a piac tisztulása okán az OTP bizonnyal nyer majd, ám az invesztíció mértéke aránytalan - főleg, ha azt nézzük, hogy a Quaestor esetében olyan ügyfeleket lehet "nyerni", akik a jelenlegi kamatkörnyezettől messze elrugaszkodott hozamok bűvöletében döntenek a befektetésről.

Csányi egy mondatban jól jellemezte a helyzetet: van egy olyan pénzügyi szabályozói-felügyeleti környezet, ahol a piaci szereplők alárendelt szerepben vannak a jogalkotókkal, felügyelettel szemben, s lényegében nincs semmi jogi lehetőségük, hogy protestáljanak annak túlkapásai vagy épp hiányosságai ellen - itthon bizonyosan nem. Ezért indulnak az európai fórumokra. Sokan persze azt mondják: megérdemlik - de ne felejtsük el - 102 milliárdos veszteséget nehéz "extraprofitként" aposztrofálni. Ráadásul a közgyűlésen kiderült, hogy a részvényesek között is vannak kisbefektetők: ők pedig azt kérték számon a bankvezetőségen, hogy miért nem küzd hatékonyabban értük, az ő befektetésükért a kormánnyal szemben.

A tisztességes ügyfelek isszák meg a levét

A mostani megoldás nem azt segíti elő, hogy az ügyfeleket ráébresszük, hogy felelős döntést kell hozniuk mielőtt terméket és szolgáltatókat választanak – ráadásul ennek végső soron a tisztességes banki ügyfelek isszák meg a levét, hiszen a bank az ügyfelekre terhelik át majd a megugró költségeket. Ez nem direkt áthárítás lesz, amikor ugyanakkor a bank a terveit készíti a költségek viselését meg kell terveznie. Csányi szerint egyelőre nem látják azt a szabályt, amely a többletbefizetés bankadóból történő leírását lehetővé teszi – ennek megjelenése után kell számolni. A banknak 57 milliárdot kellene befizetnie.

Azzal kapcsolatban, hogy a bankadó-mérséklését bizonyos feltételekhez - például a hitelállomány bővüléséhez -kötnék, Csányi Sándor azt fejtette ki, abban bízik, hogy a mérési alap nem a 2014. év végi helyzet lesz, hiszen például az OTP a válság idején is folyamatosan növelte kihelyezéseit és üzleti aktivitását.

Nem igazságos

Nem mi alkotjuk a szabályozást, nem mi végezzük a felügyelést, mi fizetjük a felügyeleti díjat, az OBA és a Beva díjat, amely szervezetekben a jegybank van többségben – és mi fizetjük a számlát. Ezt nem tartom igazságosnak – mondta Csányi, aki szerint itt nem érvényesül az aki fizet, az rendeli a zenét elv.

A takarékok integrációval is baj van

Csányi – ha már itt volt – bírálattal illette a takarékszövetkezeti integrációt, ahol úgy oldották meg a szektor reorganizálását, hogy az erre szolgáló 136 milliárd forintból egyetlen forintot sem használtak fel a bajba jutott takarékok rendbehozatalára, ellenben a kizárt takarékok utáni kártalanítást a bankok befizetéseiből élő OBÁ-ra hárították, aminek következtében az alap kimerült.

Mindezt úgy, hogy a korábbi intézményvédelmi pénzeket (OTIVA, Repiva) az integráció magánál tartotta.  Ráadásul – hívta fel a figyelmet Csányi – megkezdődött az állami reorganizációs támogatásnak, a vagyonnak a „kilopása”, hiszen az év végén törvény született arról, hogy a reorganizációra szánt összegen képződött hozam kiosztható az integráció tagjai között. Csányi hangsúlyozta: a takarékszövetkezetek tulajdonosi átrendeződése az OTP-t nem érintette hátrányosan, a bank csak az ellen protestál, ha a piacon a fair verseny szabályai sérülnek.

Az OBA és a Beva összevonása nehézkes – két teljesen különböző metódussal dolgozó szervezetről van szó, ezért nem támogatandó az összevonásról szóló javaslat – vélekedett az OTP elnök-vezérigazgatója.

Strasbourgig elmennek

Részvényenként 145 forintos osztalékot fizet az OTP Bank - döntött pénteken a részvényesi plénum. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szavaiból kiderült: egyedinek gondolják a bank veszteségét, 2017-re akár 19 százalékos tőkemegtérülést is elérhet a bank. Most először volt veszteséges a bank. Részletek >>>

Megtámadjuk a devizahiteles törvényt is Strasbourgban – jelentette be Csányi Sándor. A beadvány jelenleg készül.

Csányi Sándor kérdésekre válaszolva elmondta: a bank a korábbi veszteséget ott kezeli, ahol a veszteség képződött – Ukrajnában közel 50 százalékos lesz az elbocsátás, de Oroszországban is lesz leépítés és fiókbezárás. A kockázatos termékeket – hitelkártyát – nem kínál a jövőben az OTP Oroszországban. Csányi szerint Ukrajnában a reorganizáció után idén újra nyereséges lehet az OTO. Kelet-Ukrajnában, ha a helyzet normalizálódik, a céltartalékokból van mód a visszaírásra. A Krímre ez nem igaz – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes, aki szerint egy formális ukrán államcsőd nem okozna komoly további veszteséget az OTP-nek, sőt akár fenntarthatóbbá tenné a gazdaságot, ami végső soron kedvezőbb lehet a bankoknak, amelyek ott működnek.

Beszólt Lázárnak

Nem tartom túl jó döntésnek azt, hogy az uniós pénzeket olyan ember kezeli, aki saját kisvárosának pénzügyeit sem tudta rendbe tenni – ütött egy újabbat Lázár János kancelláriaminiszteren Csányi Sándor, aki szerint a Miniszterelnökség helyett a fejlesztési minisztériumban lenne jobb helye az EU-forráselosztásban.

Tarsoly és a foci, na meg a Quaestor

Az autóhitelesek forintosításával kapcsolatban egy mai hír szerint piaci árfolyamon kerülne sor forintosításra, ezek után ez a kérdés nagyon nem változtat a helyzeten.  Az elszámolás és a forintosítás után is fizetőképtelen adósok helyzetét a magáncsőd és az eszközkezelő feladatainak kibővítése kezelhetné. Ha ezek a szabályok megalkotásra kerülnek, utána kell megnézni, hogy szükség van-e új megoldásra – kommentálta Nagy Mártonnak, az MNB ügyvezető igazgatójának szavait Csányi Sándor. Az OTP elnöke a hitelek lejárati összegének összehangolását támogatandónak tartja, s erre a jelzálogkötvények megfelelőek lehetnek Csányi szerint.

Az MLSZ-ben 2010-ben azzal a feltétellel vállaltam tisztséget, hogy megváltoztatom a korábbi választási rendszert: így 6 személyt jelölhettem én 1 tagot a profik és 1 tagot az amatőrök. Tarsoly Csabát a profi klubok jelölték. Sok mindent el lehet mondani róla, de az tény, hogy a futballért nagy aktivitással tett – a klubról nem akarok nyilatkozni, arra nem láttam rá. Ami a Quaestort illeti, folyamatosan körüllengte az a hír, hogy valami nincs rendben a bankkal – mondta Csányi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG