4p
Pénzügyi Tudatosság szakmai fórumot tartott szerdán a Privátbankár.hu. Az egyeztetésen először ültek egy asztalhoz a témában a gazdaság- és oktatáspolitika döntéshozói, a szabályozó hatóságok és a piac képviselői. A szakmai kerekasztal során jelentette be Kovács Levente, hogy a Magyar Bankszövetség szervezésében hazánk csatlakozik a 2015-ös European Money Week kezdeményezéshez.

Az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy nem elegendő, ha csak fogyasztóvédelmi oldalról igyekszik egy társadalom a tagjait megvédeni a pénzügyi élet buktatóitól, sokkal fontosabb, ha az ügyfelek alapvető pénzügyi ismeretekkel rendelkezve kerülnek kapcsolatba a szolgáltatókkal. Ez nem csak ügyfélérdek, hanem a gazdaságpolitikának és maguknak a szolgáltatóknak is fontos, hiszen a pénzügyi termékek tudatosabb igénybevétele növekvő társadalmi haszonnal jár, amelyből az egyén, a szolgáltató és az állam is profitál – értettek egyet a Privátbankár.hu által szervezett szakmai kerekasztal résztvevői.

Nagy László Nándor, a kezdeményező gazdasági portál főmunkatársa megnyitójában kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy az általuk életre hívott egyeztetésen először ültek egy asztalhoz a gazdaság- és oktatáspolitika döntéshozói, a szabályozó hatóságok és a piac képviselői. Az eseményen Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium és Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára tartott nyitóelőadást. A hozzászólók között megtalálhattuk a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék, az Államadósság Kezelő Központ, a Magyar Biztosítók Szövetségének, a Budapesti Értéktőzsde, a Magyar Lízingszövetség és a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének vezetőit, egyetemi oktatókat és a pénzügyi szakma képviselőit.

A leghatékonyabb fogyasztóvédelem az önvédelem, amikor a fogyasztó felkészült, tájékozott és ezáltal képes megfelelően tudakozódni és dönteni – mondta el megnyitójában Balogh László.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a közös célokért a jövőben érdemes munkálkodni, hiszen az elmúlt években számos olyan kezdeményezés látott napvilágot, amelyek széleskörűbb alkalmazása, az érintettek szélesebb köréhez való eljuttatása, best practice-ként történő bemutatása költséghatékony módon viheti előre a pénzügyi edukáció fejlesztését. A Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénziránytű Alapítvány szakmai anyagai, az Európai Kompetencia Központtá váló OTP Fáy András Oktatási Központ munkája, a K&H "Vigyázz, Kész, Pénz!", illetve a Takarékbank  „PénzSztár” oktatási versenyek és az egyéb piaci szereplők edukációs programjai, valamint a korábbi években kidolgozott alternatív oktatási anyagok, tapasztalatok alapot teremtenek arra, hogy széleskörű lehetőségek álljanak a pénzügyi ismeretek terén eligazodni kívánó fiatalok és oktatóik számára.

A résztvevők szerint kiemelt fontossággal bír annak a mihamarabbi megteremtése, hogy a pedagógusképzésben önálló, a tanrendbe tartozó szakirány legyen a pénzügyi alapismeretek oktatása, mert csak úgy várható el, hogy a pedagógus kellő biztonsággal tudja átadni a pénzügyi ismeretek fontosságára hangsúlyozó tudásanyagot, ha maga is birtokában van ennek a tudásnak. Ugyancsak fontosnak nevezték a résztvevők, hogy a Nemzeti Alaptantervben jelképes óraszámmal helyt kapó tantárgy megfelelő oktatási segédanyagai kidolgozásra kerüljenek és megtalálják a tanrendben ezen ismeretek rendszeres átadásának helyét.

A Privátbankár.hu szakmai kerekasztalán jelentette be Kovács Levente, hogy a Magyar Bankszövetség szervezésében hazánk csatlakozik a 2015-ös European Money Week kezdeményezéshez, amely a pénzügyi edukáció fontosságára hívja fel az Unió polgárainak figyelmét. A európai kezdeményezéshez számos ország vezető politikusa csatlakozott már, a program népszerűsítését Maxima holland királyné is magára vállalta.

A kerekasztal-megbeszélés végén a felek kifejezték igényüket további egyeztetésekre, a Privátbankár.hu képviselői pedig bejelentették, hogy a meghívottak részvételével a közeljövőben országos konferenciasorozat keretében próbálják felmérni az oktatók és az érintettek igényeit, amelyről szakmai anyagokat készítenek.

A témában a Privátbankár.hu november 26-án nagyszabású konferenciát rendez Budapesten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG