4p
Összevontan hatalmas számokat mutat az új takarékszövetkezeti integráció, amely az idei évre merész terveket fontolgat állomány- és ügyfélszám-bővülés tekintetében.

A takarékszövetkezeti szektor intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) 154,8 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 151,8 milliárdos saját tőkével és 3,24 milliárdos mérleg szerinti eredménnyel zárta a 2014-es évet – így szentesítette a 111 szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. az SZHISZ 2014. évi beszámolóját. A tavalyi átvilágítás és a problémás takarékok „kiejtése” után minden eddiginél átláthatóbb, biztonságosabb és tőkeerősebb lett a szövetkezeti hitelintézeti szektor.

Minden benn marad

Az SZHISZ saját tőkéjének legnagyobb részét a Magyar Állam által 2013-ban szavatoló tőkeként elhelyezett 136 milliárd forintos vagyoni hozzájárulása és hozamai adja – a közgyűlés döntése alapján a szervezet 2014. évi eredményének teljes összegét a tartalékba helyezik, tovább növelve ezzel az SZHISZ vagyonát, és a szövetkezeti hitelintézeti szektor szavatoló tőkéjét. Így a szövetkezeti hitelintézetek hosszú távon is megfelelnek az európai unió szigorodó tőke-és likviditási követelményeinek (CRR/CRD IV.) - erre a takarékok egyedileg nem lettek volna képesek.

Az új garanciarendszer révén a takarékszövetkezetekben elhelyezett megtakarításokat immár kettős védelem biztosítja, azokat az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mellett a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is védi.

A korábbi ernyő- most az integráció központi bankjaként funkcionáló Takarékban rendkívül közgyűlése idén előszöt a teljes Szövetkezeti Hitelintézeti Szektor konszolidált beszámolóját és üzleti tervét is megvitatta. Az Integráció – 113 szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt., valamint kapcsolt vállalkozásai – együttes mérlegfőösszege 2014-ben közel 1800 milliárd forint volt, míg a csoport szavatoló tőkéje megközelítette a 264 milliárd forintot. A szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank 2015-ben szinte minden területen – a kis- és közepes vállalkozások, az agrárium és a lakosság hitelezése, befektetési szolgáltatások közvetítése – erősíteni kívánják piaci pozícióikat.

Sok kicsi „nagybank” lesz

A Takarékbank Zrt. május 29-ei rendkívüli közgyűlésén a bank részvényesei elfogadták a szövetkezeti hitelintézeti szektor első konszolidált beszámolóját. E szerint 2014-ben a takarékszövetkezeti integráció konszolidált mérlegfőösszege 1800 milliárd forint volt, amivel a bank „bejelentkezett” a nagybanki körbe. Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója kiemelte: a Takarékbank Zrt. állami tulajdonban lévő, összesen 54,8 százalékos részvénycsomagjának értékesítése után a Takarékbank több mint 99 százalékos magántulajdonba került, és 85 százalék fölé emelkedett benne a takarékszövetkezetek közvetlen, illetve közvetett tulajdonrésze.

Az elmúlt évtől a teljes takarékszövetkezeti hálózatban egységes rendszer szolgálja ki az értékpapír-forgalmazást, a befektetési termékek ma már minden takaréknál, országszerte közel ezer takarékszövetkezeti fiókban elérhetők. Emellett létrejött a TakarékBank Agrár Központja, amely kitüntetett szerepet játszik a takarékszövetkezeti szektor agárpiaci pozíciójának további erősítésében. A vállalati hitelezés fókuszában továbbra is a kkv-szektor részére nyújtott hitelek voltak, amiben fontos szerepet játszott az MNB Növekedési Hitelprogramjának keretében kihelyezett mintegy 50 milliárd forintos hitelállomány - ebben közel háromezer vállalkozás részesült. Emellett a szövetkezetek részt vettek több állami refinanszírozott és kamattámogatott hitelkonstrukció közvetítésében is.

Mindenhol bővülnének

Az elfogadott üzleti terv szerint a fejlesztések 2015-ben is folytatódnak, a takarékok közös termékekkel jelennek meg a piacon, és folytatódik az egységes informatikai rendszer kialakítása. Kiemelt stratégiai célkitűzés a befektetési szolgáltatások és a termékkör bővítése, az értékpapír-befektetési állomány és az ügyfélszám növelése. A lakossági számlavezetés és hitelezés területén – elsősorban a fogyasztási és jelzáloghitelek nyújtásában, illetve a devizahitelek kiváltásában való aktív részvétel révén – a tervek szintén jelentős piacszerzési célokat fogalmaznak meg. Az Integráció a vállalati finanszírozás területén, valamint az önkormányzati szegmensben is mind intenzívebb jelenlét elérésére törekszik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG