4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor. Az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a folyamat lebonyolításához szükséges munkaerő- és informatikai fejlesztési költségek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Jobban járnak, mint a forinthitelesek

Kovács Levente

Hangsúlyozta, hogy a magyar bankszektor mindig jogkövető volt és most is az, ennek megfelelően arra készül, hogy a parlament által hozott jogszabályokat, a Kúria döntését, a minisztériumi és jegybanki állásfoglalásokat maradéktalanul végrehajtsa. Így a bankok visszafizetik az ügyfeleknek az árfolyamrésből fakadó banki bevételeket valamint az egyoldalú, a gazdasági válság hatására végrehajtott kamatemeléseket. Ez azt jelenti, hogy a devizahitelesek annyi pénzt fognak visszakapni, hogy - nagy tömegben - legalább úgy, sőt sokan jobban fognak járni, mintha egykoron forintban vették volna fel a hitelt - mondta. 

Ebből, és a Kúria azon döntéséből, amely azt mondta, hogy a kedvező kamatért az ügyfelek vállalták az árfolyamkockázatot, kiindulva azzal számolnak, a jogszabály azt fogja előírni, hogy a forintosítás piaci árfolyamon történik. 

Az elszámolási módszertan    

Az ügyfelekkel való elszámolás módszertanáról szólva kifejtette: Magyarországon több száz hitelintézet nyújtott olyan lakossági hiteleket, amelyeknél most felmerül az elszámoltatás kérdése. E hitelek esetében az esetleges túlfizetés visszaszámolása annyira bonyolult, hogy külön kellett választani a jó adósokat - akik folyamatosan, rendben fizettek -, és azokat, akik hátralékot halmoztak fel. Különböző matematikai algoritmusokkal lehet csak a visszafizetések összegét meghatározni. 

Ahhoz, hogy a visszafizetések rendben, határidőre megtörténjenek, nagyon hosszú egyeztetési folyamatra volt szükség, ahol a kormány és a jegybank által megadott terveket kellett a gyakorlat és az informatika nyelvére lefordítani. A szakmai egyeztetések eredményeként jutottak el azokhoz a képletekhez, amelyek révén mindenki arra számíthat, hogy a kormány elvárásainak megfelelően fillérre pontosan meg tudják határozni a bankok az ügyfeleknek visszafizetendő összeget - mondta a főtitkár.

Az elszámolás bekerülési költségét egyelőre csak becsülni tudják, nagyjából ezermilliárd forintról lehet szó. A bankok azzal számolnak, hogy a következő évben mintegy kilenc hónapig e folyamat lebonyolítására kell fordítani a teljes bankszektor valamennyi kapacitását és tartalékát. Az ügyfeleknek kifizetendő mintegy ezermilliárdhoz tehát még hozzáadódnak a kilenc hónap teljes munkaerő- és informatikai fejlesztési költségei, ami szintén több száz milliárd forint. A bankok csak a folyamat lezárása után tudnak előre tekinteni és a portfóliókat az új korszaknak megfelelően rendbe hozni és építeni - tette hozzá.

Nem fognak elmenni a bankok    

Arra a kérdésre, hogyan látja a bankszektor jövőjét, a főtitkár kifejtette: Magyarországon olyan külföldi bankok működnek, amelyek a régió valamennyi országában rendelkeznek kirendeltségekkel. A magyarországi jelenlét nyilvánvalóan abból az igényből fakad, hogy a nagy vállalati ügyfeleket a régióban egységes módon szolgálják ki, ez viszont megköveteli, hogy Magyarországon is jelen legyenek.

Ezért nem számol azzal, hogy teljes bankbezárással járó kivonulások lesznek. Azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a súlyarányok változni fognak, lesznek olyan bankok, amelyek az átlagnál gyorsabban növekednek és olyanok is, amelyek tovább zsugorodnak. Átrendeződést vár, azzal azonban nem számol, hogy "valaki itt hagyja az országot és lerázza a cipőjéről a port" - mondta Kovács Levente. Hozzátette: már csak azért sem, mert aki a bankszektorba ruház be, több emberöltőben gondolkodik, és "egy több emberöltős beruházást nem szoktunk otthagyni néhány sikertelen év után". 

Megjegyezte ugyanakkor: ezek az évek oly mértékben sikertelenek, hogy talán nincs is példa arra, hogy egy bankszektor ilyen veszteségfolyamatot kibírjon. Magyarországon a nagyon felkészült menedzsmentnek és a tulajdonosi helytállásnak köszönhetően a bankszektor kibírta, stabilan és kiszámíthatóan működik - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG