3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sorozatban a hatodik nyereséges negyedévét zárta a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. – írja a vállalat harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentése kapcsán a cég közleménye. A magyar számviteli szabályok szerinti tőzsdei tájékoztató alapján: adózott eredménye 2014 első három negyedévében 523 millió forint, ami 164 millió forintos, azaz 46 százalékos növekedést jelent a 2013. év hasonló időszakának eredményéhez viszonyítva.

Amint a féléves jelentésből kiderül, a nyereség akkor még csak 272 millió forint volt az eredmény, tehát a harmadik negyedévben 251 millió forint keletkezhetett. A tőzsdén a részvények ennek ellenére csütörtök délelőtt 3-4 százalékos mínuszban jártak, 220 forint körül.

Bruttó díjbevétele a harmadik negyedév végén 9,675 milliárd forint, ennek meghatározó része, 8,754 milliárd forint rendszeres díj, emellett az eseti díjak összege 921 millió forint lett – folytatja a közlemény. „A bruttó díjbevétel csökkenésének ellenére a biztosítási portfólió fedezettermelő képessége stabil, a biztosító 2014 első három negyedéve során 572 millió forint biztosítástechnikai eredményt ért el, mely 15 millió forinttal meghaladja az előző év azonos időszakának eredményét” – írják.

Az Equitas a CIG-ről

"Összességében semleges negyedéven van túl véleményünk szerint a CIG Pannónia. Az már nem okoz meglepetést, hogy ismét nyereséggel zárt egy negyedévet a cég, és a díjbevételek zsugorodására is lehetett már számítani. A nyugdíjbiztosítások terén viszont elég szépen alakult a negyedév, ami a jövőre nézve is adhat okot némi optimizmusra" ˜– írja a KBC Equitas elemzése.

"Csoportszintű átfogó eredménye 129 millió forintos profit lett a harmadik negyedévben, és az első kilenc hónap teljesítménye alapján várhatóan a teljes év is pozitívba fordulhat, amire még nem volt példa. Az első árfolyamreakció pozitív volt, azonban kora délelőtt már halvány mínuszban van az árfolyam, ugyanis hatalmas meglepetést nem tartogatott a cég jelentése" – írják.

A működés racionalizálásának köszönhetően 2013 hasonló időszakához képest az igazgatási költségek 29 százalékkal csökkentek. A biztosító rendelkezésre álló szavatoló tőkéje 4418 millió forint, ezzel az új Bit. szerinti megemelkedett törvényi tőkeszükségletet 240 százalékban fedezi.

A vállalat tevékenységében továbbra is meghatározó a befektetéshez kötött életbiztosítások értékesítése, azonban a stagnáló rendszeres unit-linked életbiztosítási piac mellett tevékenységének diverzifikációja, ezáltal a hagyományos életbiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási portfóliójának növelése fontos része az új stratégiának. A harmadik negyedévben is folytatódott az adókedvezményeket nyújtó nyugdíjbiztosítási termékek értékesítése, amelyekből az első három negyedév során 636 millió forint állományt szerzett a biztosító.

A CIG Pannónia közös vezetésű vállalata, a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. a negyedév végén több mint 145 milliárd forint vagyont kezelt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17195 17150 17580 -2,85% 17170 17195 4 978 170 765 HUF 2024-04-16 15:19:02
MOL 3030 3016 3056 -0,59% 3026 3030 1 090 905 956 HUF 2024-04-16 15:18:58
MTELEKOM 925 906 928 +0,54% 925 926 320 357 754 HUF 2024-04-16 15:19:02
RICHTER 9180 8790 9360 -1,66% 9185 9195 2 355 488 480 HUF 2024-04-16 15:17:07
OPUS 393 391 396 -0,63% 393 394 18 497 112 HUF 2024-04-16 15:12:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG