4p
Elkészült a Rába háromnegyed éves gyorsjelentése, a társaság közleménye teljesülő tervekről, kiváló készpénztermelésről és csak 2,4 százalékkal csökkenő árbevételről ír, kilenc hónap alatt. Ám a negyedév/negyedéves, három havi bevétel már 11-ről 7 milliárd forintra, 36 százalékkal zuhant, üzemi eredménye 857 millióval, adózott eredménye 547 millióval romlott, mindkettő mínuszba lendült.

„A társaság konszolidált árbevétele közel 34 milliárd forintot ért el 2014. I-III. negyedévében, ami csoportszinten 2,4 százalékos mérséklődést jelent a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A kiváló készpénztermelés az idei évben is töretlenül folytatódott, a Rába-csoport EBITDA-jának értéke pedig meghaladta a 2,1 milliárd forintot 2014 első háromnegyed évében” – adja hírül a társaság közleménye.

Majd azzal folytatja, hogy 452 millió forintos nyereséggel pozitív üzemi eredményt mutatott fel, szintén az első kilenc hónapban. Ezek a számok azonban elkendőzik a negyedévben tapasztalható drasztikus eredményromlást, ami akkor látszik, ha a negyedéveket nem vonjuk össze, hanem külön-külön vizsgáljuk. A cég árbevétele ugyanis a 2013-as III. negyedévi 11 milliárd forintról az idei harmadik negyedévben hétmilliárdra zuhant, ami 36 százalékos csökkenés.

A legfontosabb üzletág, a „Futómű” bevétele 6,9-ről 3,8 milliárdra zuhant. Emellett a cég üzemi eredménye az előző év hasonló negyedévében mért 398 milliós pluszból 457 milliós mínuszba váltott e három hónapban, az adózott eredmény pedig 49 milliós nyereség helyett 498 milliós veszteség lett.

Ha a közlemény nem is, a tőzsdei gyorsjelentés maga jól magyarázza a folyamatokat. Eszerint például „a belföldi piacokon jelentős, 58,6 százalékos növekedést realizált a Rába Csoport, az export piacok forgalma viszont 21,5 százalékkal mérséklődött a 2013-as bázisidőszakhoz képest”. Az év második és harmadik negyedévében az európai piaci aktivitás folyamatosan csökkenő trendet mutatott, a kereslet „nem érte el a bázisidőszaki szintet”.

Valamint „a mezőgazdasági futóművek értékesítése területén 2014 I-III. negyedévében globálisan gyenge piaci kereslet mutatkozott, a mezőgazdasági értékesítések több mint a felére estek vissza év/év viszonylatban”. „Az orosz tehergépjármű- és buszpiaci kereslet alakulására továbbra is rányomta bélyegét a gyenge rubel árfolyam. Ennek megfelelően ezen piaci szegmensekben a keresleti aktivitás a 2013-as bázis időszakhoz képest jelentősen mérséklődött” – írják.

A sajtóközlemény mindazonáltal megőrzi az optimizmust: „A megtermelt, jelentős EBITDA tömeg is jelzi, hogy a harmadik negyedévekre jellemző szezonálisan lanyhuló piaci kereslet mellett a Rába megőrizte gazdálkodási hatékonyságát. A tárgyidőszakban a belföldi piacok jelentették az üzleti forgalom hajtóerejét: a vállalat hazai értékesítése jelentősen bővült, köszönhetően az idén elkezdődött jármű-értékesítéseknek, és a stratégiai üzleti partnerek Rába-alkatrészekkel felszerelt személygépkocsi-típusai piaci sikereinek. A társaság kulcsüzletágának teljesítményét kedvezőtlenül befolyásoló piaci folyamatokat részben sikerült új üzletekkel, a piaci részesedés növelésével ellensúlyozni” – írja.

A társaság a nettó hitelállomány szintjét 7,7 milliárd forintra csökkentette, ami jelentősen alacsonyabb az egy évvel ezelőtti 9,8 milliárdos, illetve a 2013-as év végi 8,9 milliárdos állományhoz képest. „Ehhez társulóan a Rába több, csoportszintű mutatója is a 2014-re kitűzött célok teljesülését vetíti előre. A vállalat növeli árbevételét, számos új üzletfejlesztési sikert ért el az esztendő során, és a megtermelt éves EBITDA tömeg várhatóan eléri a 4,1 milliárd forintot” – prognosztizálják.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG