1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88 pontos emelkedéssel, 19 360 ponton nyitott kedden.

A 88 pont feletti erősödés 0,46 százalékos emelkedést jelent a hétfői záráshoz képest.

Emelkedésre számítanak

Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat inkább optimista, negatív hír nem érkezett. A brit és az amerikai tőzsde hétfőn zárva tartott, az ázsiai piacok viszont pluszban zártak. Így az elemző szerint a magyar tőzsdéd napközben lassú emelkedés valószínű.

A piac délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülésére figyel. Horváth Ákos szerint az MNB ezzel kapcsolatos kommentárja lesz majd érdekesebb a piac számára, miután az alapkamat további 25 bázispontos csökkenését már nagyrészt beárazták a befektetők.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy látja, hogy a világ egyre inkább kiheveri a múlt heti megrázkódtatást. A magyar piac továbbra is felülteljesíthet, "ha nem az OTP, vagy a gyógyszergyártók, akkor a Mol, amely határozottan emelkedik" - fogalmazott a szakember.

További árfolyamok >>

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17315 17265 17580 -2,18% 17315 17325 3 645 622 875 HUF 2024-04-16 14:50:34
MOL 3034 3016 3056 -0,46% 3034 3036 983 419 192 HUF 2024-04-16 14:50:50
MTELEKOM 920 906 928 0,00% 919 923 313 522 237 HUF 2024-04-16 14:50:29
RICHTER 9190 8790 9360 -1,55% 9185 9195 2 233 380 205 HUF 2024-04-16 14:48:20
OPUS 394 391 396 -0,38% 393 394 18 457 762 HUF 2024-04-16 14:34:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG