2p
A BUX index minimális emelkedést tudott felmutatni, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban egyaránt estek az indexek. A forint látszólag szépen erősödött, valójában visszatért oda, ahol egy hete volt. Az olaj ismét esik, ami a kínai konjunkturális aggodalmakkal együtt rontja a hangulatot.

Részben a kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos kételyek, részben az olaj újbóli esése okozták elsősorban, hogy a kezdeti minimális pluszok után negatívba fordult a tőzsdei hangulat Európában.

Furcsa dolog ez az olajár: az olajipar társaságok részvényeinek nyilván nem tesz jót, ha esik, de elvileg minden másnak jó lehetne, hiszen csökkenti a szállítási költségeket, fokozhatja a gazdasági növekedést. Mégis sokan aggasztónak tartják a nyersanyagok áresését, mert a gazdaság titkos gyengélkedését látják mögötte.

Főleg a Mol-t vették

Nyugis, ünnepekhez méltó forgalomban a BUX index 0,2 százalékkal emelkedett, főleg a Mol-nak köszönhetően, amely egy százalékkal 14 100 forintra emelkedett. A Magyar Telekom három forinttal 408-ra ment fel, az OTP és a Richter minimális mértékben, 1-2 ezrelékkel olcsóbb lett. Az FHB-t közgyűlése miatt felfüggesztették pár napra.

A forint erős volt, legalábbis ahhoz képest, hogy december 24-én 316 fölé is felment az euró ára. Most 313,70-ig ment le az árfolyam, ami egyik munkanapról a másikra jelentős csökkenés, de nem tér el igazán a Karácsony előtti napokban jellemző állapottól.

Megint gyengélkedik az olaj

A kőolaj ismét lefelé vette az irányt, 2-3 százalékos mínuszban 37 dollár alá esett, majdnem ugyanannyiba kerül a WTI és a Brent. (Sok évig a Brent volt a drágább.) Állítólag most az iráni olajkínálattal kapcsolatos félelmek nyomasztják a fekete aranyat, bár ez furcsa, mert annak a közeledte már legalább fél éve tudott.

Az amerikai gáz ára viszont nagyot emelkedett, vélhetően azért, mert legalább 1-2 államban hidegre fordult az idő, és a készletek is alacsonyabbak lettek a vártnál. Az arany fél százalékkal, az ezüst három százalékkal esik.

A dollár, bár az ünnepek alatt volt egy átmeneti meredek erősödése, inkább gyengül, az 1,1-hez közelít az euró/dollár keresztárfolyam. A feltörekvő devizák vegyesen teljesítettek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17290 17265 17580 -2,32% 17290 17295 2 937 719 080 HUF 2024-04-16 12:53:41
MOL 3024 3016 3056 -0,79% 3024 3026 797 116 454 HUF 2024-04-16 12:54:27
MTELEKOM 916 906 925 -0,43% 916 918 198 513 196 HUF 2024-04-16 12:53:16
RICHTER 9155 8790 9360 -1,93% 9140 9155 1 996 317 655 HUF 2024-04-16 12:52:03
OPUS 394 391 396 -0,51% 392 393 11 221 154 HUF 2024-04-16 12:31:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG