Hirdetés
Mivel a kamatvágás nem volt meglepő, nem várható komolyabb kilengés a magyar pénzpiacon, sem a rövidebb lejáratú állampapírok, sem a forint piacán
Hirdetés
A mai ülésen meghozott döntés az Equilor véleménye szerint továbbra sem volt egyhangú, mivel a tanács "galamb" tagja(i) valószínűleg azt szerették volna elérni, hogy folytatódjon az 50 bázispontos kamatcsökkentési ütem. Ezzel szemben a héja tagok, élükön a feltehetően szintén a 25 bázispontos csökkentés mellett voksoló Simor András jegybankelnökkel azzal indokolhatták a mérsékelt kamatvágást, hogy az elmúlt napokban mind a részvénypiacon, mind a kötvénypiacon olyan jeleket lehetett felfedezni, amely arra utalt, hogy a befektetői bizalom rendkívül törékeny. Mint ismert, az előző hét második felében a fejlett részvénypiaci indexek és ezáltal a BUX index is jelentősen lefelé korrigált több kedvezőtlen amerikai gyorsjelentés, valamint az amerikai kormányzat banki kockázatvállalást korlátozó javaslata miatt. Ezzel párhuzamosan azonnal megindult az átlagostól rizikósabb befektetési eszközök eladási hulláma, amely természetszerűleg érintette a magyar állampapírokat is. A 10 éves futamidejű magyar államkötvény hozamszintje egy hét alatt 20 bázispontot emelkedett az eladásoknak köszönhetően 7,50%-ról 7,70% fölé.
| Újra 6% az alapkamat - még csak egyszer volt ilyen |
Tekintve, hogy a mai kamatdöntő ülés eredménye nem keltett meglepetést a piaci szereplők körében, nem várható komolyabb kilengés a magyar pénzpiacon, sem a rövidebb lejáratú állampapírok, sem a forint piacán. Az Államadósság Kezelő Központ egyébként éppen holnap tartja a 3 hónapos diszkontkincstárjegy következő aukcióját. Az ezen aukción kialakuló átlaghozam mindenképpen irányadó lehet a jövőbeli kamatvárakozásokat illetően, hiszen akkorra a piaci szereplők már ismerni fogják a monetáris tanács közleményét és abban szereplő legfontosabb információkat.
A jelenleg érvényben lévő piaci várakozások többsége azzal számol, hogy az alapkamat további 25 bázispontos csökkentések nyomán 5,50%-ig süllyed az év első felében, mielőtt a második félévben megindulna az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési ciklusa.
Nem kell feltétlenül követnünk a trendet
Indokoltnak tartották a monetáris tanács óvatos, 25 bázispontos csökkentését elemzők, akik szerint az irányadó ráta év közepére 5,5 százalékra süllyedhet és akkor sem emelkedik szükségszerűen, ha a nagy nyugat-európai, amerikai jegybankok kamatemelésbe kezdenek.
| Londoni elemzői vélemény szerint a több évi mélységi rekord elérése után is van még mód a magyar jegybanki kamatszint további csökkentésére. A Moody´s szakértőjének előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2010 közepéig recesszióban marad az igen feszes költségvetési politika és a viszonylag magas hitelköltségek miatt. A magyar adósság iránti piaci kereslet azonban változatlanul jó, és az erősödő befektetői érdeklődés révén Magyarország a tőkepiacról is fedezni tudja finanszírozási igényeit. Ebben a környezetben már nem szükséges, hogy a jegybank nagyon magasan tartott hitelköltségekkel biztosítsa a befektetői keresletet. A ház előrejelzése mindezek alapján az, hogy az MNB alapkamata az idén még 1,00 százalékponttal 5,0 százalékra csökken. |
Az elemző szerint az alapkamat 5,5 százalékra csökken március-áprilisra, két lépésben. Ezen a szinten pedig hosszabb távon bennragadhat, elsősorban az országgyűlési választások miatt.
Ha a nagy nyugat-európai, amerikai jegybankok monetáris szigorításba kezdenek, az sem hozza feltétlenül magával a magyar alapkamat ismételt emelkedését, mondta Suppan Gergely. Várhatóan a Fed kezdi meg a kamatemelést, amely azonban - ugyanúgy, mint más országokban is - várhatóan nagyon óvatos, lassú és kimért lesz. Csak akkor kezdődik el a kamatemelési ciklus, ha az érintett gazdaságok megerősödnek és a munkanélküliség tartósan csökkenő pályára kerül.
Ebben a helyzetben pedig nőhet a kockázatvállalási hajlandóság és csökkenhetnek a kockázati prémiumok, így a magyar kamatnak nem kell feltétlenül követnie a világpiaci trendet. Sőt, abban az esetben, ha az új kormány hiteles fiskális politikát folytat és hiteles euróbevezetési menetrenddel áll elő, a magyar alapkamat még szembe is mehet a trendekkel, akár tovább is csökkenhet - vélekedett Suppan Gergely.
Alapkamat: hatot jósolnak hétfőre
"Feleselés" nélkül is mélybe küldhetik a kamatot
A kormány nem titkolt el adatokat
Simor: jövőre már jobb lesz
MTI, Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
2012. május 26., 07:30
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Hirdetés
Még több Bank
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
Legfrissebb
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel




