4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szocpol helyett jön a csok - már egy gyermek esetén is ad pár százezer forintot az állam, és nem csak új, hanem használt lakásra vagy ingatlan bővítésére is.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek adott interjúban beszélt a július 1-jétől bevezetendő új lakástámogatási rendszerről, a családi otthonteremtési kedvezményről (csok), amely a korábbi „szocpolt” váltja fel.

Elmondta, két fontos ponton bővült a korábbi rendszer; az egyik, hogy már egy gyermek, vagy annak vállalása esetén is igénybe lehet venni a csok-ot, a másik fontos változás pedig az, hogy már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos feltételek mellett már a július 1-je előtt megkötött szerződések alapján is igényelhető az új vissza nem térítendő állami támogatás.

Félmilliótól 3,25 millióig - akkor is, ha csak tervben van a gyerek

A csok 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő támogatást jelent a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától függően.

Az interjúban arról is beszélt az államtitkár: a bölcsődék mellett a magán-, és családi napköziket és a munkahelyeken kialakított napköziket is támogatná az állam - erről itt írtunk >>

A csok rendszerében nemcsak a már megszületett gyermekek alapján lehet az igénylést benyújtani, hanem a házaspárok előre „vállalhatnak” akár több gyereket is. Egy-egy gyermek megszületését 4 évre előre lehet tervezni, így például két gyermek vállalása esetén kétszer négy év az erre rendelkezésre álló idő.

A családok otthonteremtési kedvezményének összege új lakás építése vagy vásárlása, használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén egyaránt az alábbi táblázat szerint alakul:

Alapterület (négyzetméter) Támogatás összege (forint)
1 gyerek 40-55 500 000
55,01- 600 000
2 gyerek 50-65 800 000
65,01-80 1 000 000
80,01- 1 300 000
3 gyerek 60-75 1 200 000
75,01-90 1 500 000
90,01- 2 000 000
4 gyerek 70-85 1 600 000
85,01-100 2 000 000
100,01- 2 500 000

A családok otthonteremtési kedvezményének összegét

a) „A” (energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,1-es,
b) „A+” (fokozottan energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,2-es, vagy
c) alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3-as

szorzószám alkalmazásával kell megállapítani.

A további feltételeket ez a dokumentum foglalja össze a kormany.hu-n.

Azt ígérik, lesz rá pénz

Az államtitkár szerint míg eddig éves szinten mintegy 500-an tudták igénybe venni a szocpolt, addig számításaik szerint a csok-ot - ugyancsak éves szinten - várhatóan mintegy 12 ezer család tudja majd elérni.

Az idei évi költségvetésben 4 milliárd, míg a jövő éviben 9,5 milliárd forintot biztosítottak a csok-ra, de a keret felülről nyitott, tehát igény esetén megemelik a támogatásra fordítható összeget, így egyetlen igénylő család sem marad támogatás nélkül, ha megfelel a feltételeknek.

Hol lehet érdeklődni?

A családok a csok feltételeivel, igénylésével kapcsolatos kérdéseikkel az Emmi központi ügyfélszolgálati irodájához fordulhatnak, akár személyesen (Budapest, V. Szalay utca 10-14), akár telefonon (06-1-795-31-68), vagy e-mailen (ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu), általános információkat pedig a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon találhatnak.

Mire lesz elég?

Használt lakás vásárlása esetén a szabályozás korlátozza a csokkal megvásárolható ingatlanok maximális árát. Budapesten a használt eladó ingatlanok nagyjából kétharmada, míg vidéken szinte a teljes kínálat megfelel az árakra vonatkozó előírásoknak. Korábbi összeállításunk >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Még ne szaladjon a postára ingyenes készpénzfelvételért!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 09:14
Bár a parlament megszavazta és a Magyar Közlönyben meg is jelent a készpénzfelvét ingyenességét postai POS-terminálra kiterjesztő törvény, az csak a jövő év elején lép hatályba.
Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG