3p
Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én jár le. A következő napokban érdemes lefoglalni a későbbi nyaralást, vagy kiruccanni a hétvégén, de nem is muszáj elutazni: étteremben, múzeumban is elkölthetjük a tavalyelőtt kapott pénzt.

OTP: 1,3 milliárd

Az OTP SZÉP-kártya birtokosai az 51,5 milliárd forintnyi 2013-as feltöltésből már több mint 50,2 milliárd forintot felhasználtak, és még mindig 1,3 milliárd forint juttatás van a 140 ezer kártyabirtokos plasztiklapján - közölte a cég az MTI megkeresésére..

Az OTP Bankcsoport hangsúlyozza, hogy bizakodóak a még megmaradt összeg felhasználásában, hiszen az utóbbi hónapokban naponta átlagosan 18 millió forinttal csökkent a lejáró egyenlegek összege, a juttatással 26 000 elfogadóhelyen lehet fizetni.

MKB: 248 millió

A 151 ezer MKB SZÉP-kártya-birtokosból már csak 27 ezernek átlagosan kilencezer forintja vár elköltésre május 31-ig a 2013-ban utalt juttatásokból. Ez az összeg 68 millió forinttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti, időarányos adatokkal összevetve, jelenleg alig 248 millió forint vár felhasználásra, ez az eredeti 9,9 milliárd forintos 2013-as keretnek 2,5 százaléka - közölte az MTI-vel a cég.

K&H: 240 millió

A K&H Szép-kártyákon jelenleg közel 240 millió forint, a május végén lejáró összeg mintegy 4 százaléka vár még elköltésre.

Mi lesz azzal a pénzzel, amit nem költünk el?

Június elsején 0 órától a 2013-ban feltöltött összegek nem használhatóak fel. A megmaradó összeget június 30-ig visszautalják az érintett kártyabirtokos munkáltatója részére vagy azok jogutódjának kivéve, ha a munkáltató jogutód nélkül szűnt meg, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek - írja honlapján az OTP.

Nem muszáj elutazni - mire költsem el?

A K&H bank felhívta a figyelmet arra, hogy vannak lehetőségek a számlán lévő összeg későbbi felhasználására oly módon, ha például a nyári szállásfoglalást intézi a 2013-as keretből a tulajdonosa.

Az OTP honlapján azt írja: többek között fizethetik a családi wellness üdülést, éttermi fogyasztást, ételfutár cégek számláját, vagy akár állatkerti, múzeumi belépőket is.

Mindhárom szolgáltató honlapján megtalálhatóak azok a keresől, amikkel a több 10 ezer elfogadóhely között mindenki találhat olyat, ahol a hátralévő szűk egy hétben eltapsolhat egy pár ezrest, mielőtt elvész a pénz.

OTP SZÉP-kártya elfogadóhelyeinek listája >>
K&H SZÉP-kártya elfogadóhely kereső >>
MKB SZÉP-kártya szolgáltató kereső >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG