2p
Patai Mihály szerint a bankszektort sújtó extra terhek már a fenntartható növekedést korlátozzák.
Patai Mihály
Fotó: kormany.hu

A bankszektor a "hét szűk esztendő" idejét éli - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Ez ma minden típusú banki szereplő, így az állami tulajdonos számára is azt jelenti, hogy a bankokba fektetett tőke megtérülése alatta van a tőke költségének, és a bankszektort sújtó extra terhek ebben a környezetben már az egész gazdaság fenntartható növekedését korlátozzák.


Szabadságharctól a kiegyezésig

Az elkövetkező időszakot e felismerés mellett is várhatóan lassú fejlődés és akadályoktól sem mentes konszolidáció jellemzi majd, hiszen láthatóan nem vezet sima út a szabadságharcostól a kölcsönös előnyök vezérelte, kiegyezéses politikáig sem. Mindemellett a bankszektornak a kormánnyal közös célja a gazdaság fellendítése, amelyet egy versenyképes bankszektor a hitelezésen keresztül tud támogatni - mondta Patai Mihály.

A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente értékelésében kiemelte: a bankszektor lehetőségeinek, s egyúttal felelősségének határait a mindenkori jogszabályok rögzítették. A nemzetközi összehasonlításban is példátlanul magas operációs terhek - melyek jelentős részben a szapora változásokat hozó, és nem egyszer túlszabályozásba fordult jogalkotás következményei - az üzleti aktivitás elől szívják el az energiát. Az ország fenntartható gazdasági fejlődéséhez a bankszektort végre meg kell szabadítani az extra terhektől - fejtette ki.

Személyi kérdések

A közlemény beszámol arról is, hogy a szakmai szövetség közgyűlése az elmúlt év végén megüresedett elnökségi pozícióba Urbán Zoltánt, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatóját választotta meg új tagként, a 2017-es, tisztújító közgyűlésig szóló mandátummal. Felügyelő bizottságot is választott a közgyűlés, tagjai Gáspár Tibor (elnök), Páli Erzsébet (alelnök), Csere Bálint, Fényi Zoltán és Sándor Marianna lettek.

A hitelintézeti szektor fejlődését és működését segítő, kiemelkedő egyéni teljesítmények elismeréseképpen - a hagyományoknak megfelelően - átadták a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Díját is. Az elismerést ezúttal Gáspárné Csáki Zsuzsanna (Raiffeisen Bank), Kutas Zsófia (K&H Bank), Rolek Ferenc (Budapest Bank), Szőke Magdolna (Takarékbank), Eölyüs Endre (MasterCard) és Marsi Erika (Gazdaság és Pénzügy, felelős szerkesztő) kapta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG