2p
Tavalyhoz képest többet nyertek kevesebben. Leginkább szolgáltatásokra volt igény, a szerződések összege pedig több mint 400 milliárd forint.

 

 

Az idei első félévben az ajánlatkérők 5622 eredményes eljárást folytattak le, amely 19 százalékkal kevesebb a múlt év azonos időszakában regisztráltakhoz képest - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

A közbeszerzések értéke nagyobb arányban csökkent, mint az eljárások száma. Az idei első féléves 866,1 milliárd forint 25,6 százalékkal marad el a múlt év azonos időszakában mért 1163,6 milliárd forinttól. A visszaesést elsősorban a részben európai uniós forrásokból finanszírozott közbeszerzések csökkenésével magyarázza a közlemény. Amíg tavaly az első félévben 3608 ilyen eljárás indult, addig idén a számuk 2290-re csökkent. Értékben a tavalyi 641,5 milliárd forint esett idén 271,7 milliárd forintra.

Nyertek a szolgáltatások

Az ajánlatkérők a legtöbb eljárásban szolgáltatás-megrendelésre kértek ajánlatot, míg az értéket vizsgálva az építési beruházások domináltak. A közbeszerzések számának 37,1 százaléka irányult szolgáltatásra, az árubeszerzés 31,4, míg az építési beruházás 31,3 százalékot tett ki. A 866,1 milliárd forint 41,6 százaléka volt építési beruházás, 32,1 százaléka árubeszerzés, 26,2 százaléka pedig szolgáltatás.

Szembetűnő, hogy a tavalyi első félévben az építési beruházás több mint 600 milliárd forintot tett ki, ez idén alig volt több 350 milliárd forintnál.

A mikro-, kis és középvállalkozások az eljárások 81,2 százalékát nyerték el idén, ami mindössze 2 százalékkal alacsonyabb a múlt év első felében mért aránynál. Jelentősen növekedett ugyanakkor az eljárások értékéből való részesedésük - 40,7 százalékról 49 százalékra -, aminek köszönhetően 424,2 milliárd forint összegű szerződéshez jutottak.

A Közbeszerzési Döntőbizottság előtt az idei első félévben 535 jogorvoslati eljárás indult, ezek száma 63,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A döntőbizottság 95 esetben állapított meg jogsértést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG