3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Varga Mihály szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből.

Az elszámolásra és a forintosításra még várni kell

A miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás.

Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor - hangsúlyozta Varga Mihály.

A bankok most számolgatnak

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a bankoknak most kell majd az árfolyamrést visszaszámolniuk a jegybank deviza-középárfolyamára, és ez alapján meghatározni, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfeleknek. Ettől eltérő kérdés az egyoldalú kamatmódosítás, illetve annak visszaszámolása.

Egyelőre még nem lehet pontosan megmondani, hogy egy-egy ügyfélnél ez hány százalékos törlesztőrészlet-változással járhat, de abban biztos, hogy jelentősen csökkenni fognak a törlesztőrészletek - fogalmazott a miniszter.

Nem teszik kötelezővé az árfolyamgátat

Varga Mihály közölte: nem jó megoldás, amit a bankszövetség javasol, hogy tegyék kötelezővé az árfolyamgátat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amelynél az ügyfél érzi - vagy a törlesztőrészletének csökkenésén, vagy a számlájára érkező összegen -, hogy tisztességes elszámolás történt, ennek a formáit kell kialakítani őszre.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria jogegységi döntése érintette a forinthiteleket is, mert azok esetében ugyanolyan tisztességtelen módon jártak el bankok a kamatmódosításoknál.

A parlamentben 184 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett fogadták el a devizahiteleseket segítő törvényt. A jogszabály a forinthitelekre, a lízingszerződésekre és az autóhitelekre is vonatkozik. Kikerültek a kedvezményezettek közül azok, akik végtörlesztettek, és azok, akiknek kölcsönszerződését a Nemzeti Eszközkezelő rendezte. Mindenki más számíthat arra, hogy csökken a törlesztő részlete, nagyjából 20-25 százalékkal. Részletek >>

Mehetnek a bankok bíróságra, ha elég gyorsak

Az OTP kiszámolta és a vártnál többe kerül a devizahiteles törvény, a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására - részletek >>

A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: a törvény rendezi azt is, hogy a bankok bírósághoz fordulhatnak, ha úgy gondolják, hogy tisztességesen jártak el. Azt azonban szerették volna elkerülni, hogy elhúzódjanak a perek, ezért szűk határidőket állapítottak meg, így várhatóan ezek az eljárások is lezárulnak október végére-november elejére.

Varga Mihály úgy fogalmazott: korainak tartja még azt a kérdést, hogy mekkora összeget jelentenek az intézkedések a bankoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG