2p
Jó eséllyel a Budapest Bank privatizációját is Matolcsy egyik bizalmasa fogja lebonyolítani.

A közelmúltban történt személyi változások nyílt utat adnak arra, hogy az MKB összeolvadhasson a Budapest Bankkal, a nyugdíjazott Németh Lászlóné helyére került Bártfai-Mager Andrea ugyanis az MNB-s monetáris tagságát adta fel az új pozíciójáért, a postaügy és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások felügyeletéért. A hölgy egyébként a jegybankelnök egyik bizalmasának számít, írja a Világgazdaság.

Az összeolvadást a nagy bankok száma és a kormány lépéskényszere is támogatja, ugyanis az Erstében szerzett résztulajdona miatt három éven belül meg kell válnia a többi banki részesedésétől – erre a BB esetében csak másfél éve maradt a jegybanknak.

Alig van közös pont

A két bankban egyelőre igazából csak az számít közösnek, hogy mindkettő állami tulajdonban volt – az MKB 2014 őszén került az MNB felügyelete alá, míg a Budapest Bankot tavaly nyáron vette vissza az amerikai GE-től a Magyar Fejlesztési Bank. A BB vezérigazgatója, Zolnai György elmondása szerint az MKB egészen az eladás pillanatáig szanálás alatt állt, mivel évekig veszteséges volt és meg kellett tisztítani a rossz hitelektől – ez egyébként a Moody’s elemzése szerint sikerült is. A Budapest Bank velük ellentétben nyereségesen működött, kivéve a devizahiteles elszámolás évében.

Van egy sor kitétel, meg néhány tucat feltétel…

Az biztos, hogy tőkeemelés nélkül nem fogja tudni megvásárolni az MKB a Budapest Bankot, ráadásul az Európai Bizottság engedélyére is szükség lenne a két bank összeolvasztásához. Az biztos, hogy ha nem akad olyan külföldi befektető, aki hajlandó lenne megadni a legalább 700 millió dolláros vételárat, az mindenképp helyzetbe hozhatja az MKB-t – még ha a BB valójában ennek csak a felét éri papíron.

Összeérnek a szálak – Matolcsy emberei már az MKB-ban vannak?

Az biztos, hogy nagyon különös személyi átfedések vannak Matolcsy György alapítványi világa és az MKB csoport között, amit Bártfai kinevezése is tovább bonyolít. A folyatásért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG