Hirdetés
Hirdetés

Csúcstalálkozót tart az EU és Ukrajna

2017. június 12., 14:58

Az ukrán reformfolyamat eddig elért eredményei lesznek a tanácskozás fő témái.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos sajtótájékoztatón elmondta, hogy a találkozóra a tervek szerint július 12-13-án lesz Kijevben.

Hahn kitért az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentességének vasárnapi életbe lépésére is, amelynek kapcsán kijelentette, végre meghozta az eredményét az utóbbi évek rendkívül átfogó reformfolyamata Ukrajnában.

Hirdetés
Történelmi pillanat: mától elárasztanak minket az ukrán munkavállalók?

Az uniós biztos emellett üdvözölte, hogy nemrég a holland parlament mindkét háza megszavazta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, amelyet az ország lakossága korábban népszavazáson elutasított.    Johannes Hahn arról is beszámolt, hogy november 24-én csúcsértekezletet tartanak az EU és az úgynevezett Keleti Partnerség országai között Brüsszelben.

Mint közölte, az ülés helyszínének kiválasztása azt jelzi, hogy nem csak az unió keleti tagállamai érdekeltek a Keleti Partnerség országainak - Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova és Ukrajna - stabilitásában.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Budapesti munkások, katonák és tanulók – kik voltak az 1956-os forradalom áldozatai?

Budapesti munkások, katonák és tanulók – kik voltak az 1956-os forradalom áldozatai?

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét az a dokumentum is őrzi, amely a Központi Statisztikai Hivatalban már 1957-ben elkészült, a rendszerváltásig azonban titkosítva volt. Az 1956-os események áldozatairól készített összeállítás ma már szabadon hozzáférhető.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?