2p
Minden harmadik bankfiókját bezárja, és jelentős létszámleépítést hajt végre magyarországi leányvállalatánál az idén és jövőre az osztrák Raiffeisen Bank.

A bank honlapján megjelent tájékoztatás szerint 2015-2016-ban jelentősen csökken a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, ezzel 2016 végéig nagyjából 15 százalékkal mérséklődnek a személyi kiadások. 2015 első felében 2123 alkalmazottja volt a Raiffeisennek Magyarországon.

Szintén az idén év elejétől a jövő év végéig terjedő időszakban 20 százalékkal csökkentik az általános adminisztratív kiadásokat. A 2015 második negyedévében bezárt 13 bankfiókon felül a harmadik negyedévben újabb fiókokat szüntetnek meg, nagyjából minden harmadikat.

Ez rontotta el az eredményt

A Raiffeisen közölte a honlapján: az egyoldalú kamatmódosítások miatti visszatérítési kötelezettség torzította a 2014-es eredményt, ami 251 millió euróval rontotta az eredményt. Ebből 33 millió euró az idei első fél éves eredménykimutatásban jelent meg.

A második negyedévben 16 millió euró adózott nyereséget ért el a bank magyarországi leánya. Ez az első negyedévi mínusz 21 millió euró után azt jelenti, hogy 2015 első fél évében 5 millió euró volt a veszteség. A Raiffeisennek nagyjából 560 ezer ügyfele van Magyarországon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG