5p
Most először bírságoltak meg céget konkrét személyek miatt.

A KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjai felelősek azért, hogy jogsértően megakadályozták a kibocsátó 2015-ös jelentésének közzétételét, nem teljesítve így a jegybank egy tavalyi kötelezését sem. Az MNB – amely ilyen típusú jogsértés kapcsán első ízben állapította meg egy kibocsátónál vezető állású személyek felelősségét – 10 millió forint bírságot szabott ki az érintett igazgatótanácsi, illetve auditbizottsági tagságot betöltő vezetőkre – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Privátbankár.hu-val.

Az MNB ma publikált határozataiban ismételten felszólította a kibocsátót: haladéktalanul tegye közzé a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves jelentését. Egyúttal figyelmeztette a KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjait, hogy tisztségük ellátása során úgy járjanak el, ahogy az e posztokon elvárható. A jegybank az igazgatótanács elnökét 4 millió, az auditbizottsági tagsággal rendelkező igazgatótanácsi tagokat 2-2 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A KEG Nyrt. tavaly nem tett eleget a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves jelentés közzétételi kötelezettségének. Így a jegybank felfüggesztette a kibocsátó részvényeinek tőzsdei kereskedését, s 6 millió forint bírság kiszabásán túl kötelezte a KEG Nyrt.-t, hogy haladéktalanul intézkedjen a közzétételről.

Tovább vizsgálódtak

Az MNB ezután többször eredménytelenül kért tájékoztatást a kibocsátótól a közzététel érdekében tett intézkedésekről, ráadásul a KEG Nyrt. a 2016. évi éves jelentését sem tette közzé. Az újabb jogsértésért a jegybank a kibocsátót (a tőzsdei kereskedés felfüggesztésének fenntartása mellett) 8 millió forintos bírsággal sújtotta és 2017 februárjában célvizsgálatot indított, hogy feltárja: terhel-e valakit személyes felelősség a KEG Nyrt.-nél a 2015-ös éves jelentés közzétételének, egyúttal a jegybanki kötelezés végrehajtásának elmulasztásáért.

Célvizsgálatában az MNB megállapította: a KEG Nyrt. igazgatótanácsa magatartásával – így azzal, hogy indokolatlanul késett a megfelelő minősítésű könyvvizsgáló felkutatásával; olyan állandó könyvvizsgálót javasolt a KEG Nyrt. közgyűlésének, amelynek nem volt meg a kibocsátó könyvvizsgálatának jogszerű elvégzéséhez szükséges minősítése; a célvizsgálat lezárásáig sem intézkedett a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolók összeállításáról – meghiúsította, hogy a KEG Nyrt. közzétegye vonatkozó éves jelentését. Az igazgatótanács (a vizsgálat indításakor és ma is e tisztet betöltő) tagjai személyesen felelősek a testület jogsértő tevékenységéért.

A célvizsgálathoz a KEG Nyrt. semmilyen dokumentumot sem adott át az MNB-nek az auditbizottság működéséről. Így arról sem, hogy segítették-e az igazgatótanácsot pl. a könyvvizsgáló kiválasztásában, s az éves beszámolók könyvvizsgálatának figyelemmel kísérésében. Emiatt az auditbizottság sem tett eleget a jogszabályi kötelezettségeinek, s – a feltárt tények alapján – az auditbizottság tagjait is személyes felelősség terheli a testület mulasztásáért.

Az MNB a feltárt jogsértésekkel összefüggésben törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az illetékes cégbíróságon, a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása miatt megkereste az adóhatóságot, s számvitel rendjének megsértése gyanújával büntető feljelentést tett.

A jegybank – áttekintve a tőzsdei nyilvánosan működő részvénytársaságok által közzétett 2017. első féléves jelentéseket – azt is megállapította, hogy a KEG Nyrt. nem tette közzé a féléves jelentését sem. Az MNB ezért 5 millió forint felügyeleti bírság kiszabása mellett a féléves jelentés haladéktalan közzétételére is felszólította a kibocsátót.

Törölhetik őket

Az MNB a KEG Nyrt.-nél a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés szabályainak esetleges megsértését jelenleg is folyamatban lévő piacfelügyeleti eljárásában vizsgálja. Ezzel összefüggésben a KEG-részvények tekintetében a jegybank visszamenőleges tulajdonosi megfeleltetést is elrendelt.

A jegybank által a KEG Nyrt.-vel összefüggésben az elmúlt időszakban feltárt, a tőzsdei nyilvános részvénytársaságok átlátható működési követelményeit alapjaiban sértő jogsértések miatt az MNB arra is felhívta a kibocsátó figyelmét: ha rendszeres tájékoztatási kötelezettségeinek továbbra sem tesz eleget, végső soron előírhatja a KEG-részvények tőzsdei terméklistáról történő törlését is.

Itt is találtak valamit

Más nyilvánosan működő részvénytársaságok féléves jelentéseiben az MNB kisebb tartalmi hiányosságokat tárt fel. Ezek miatt a jegybank figyelmeztetés és felszólítás intézkedések mellett a Csepel Holding Nyrt.-vel szemben 200 ezer forint, a Finext Vagyonkezelő Nyrt.-vel szemben (a közzététel határidőn túli teljesítése miatt is) 400 ezer forint felügyeleti bírságot szabott ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG