Hirdetés
Hirdetés

Elképesztő, mennyi pénzt kezelnek befektetési alapok

2017. június 19., 17:09

Csak májusban 44 milliárd forinttal nőtt a vagyonuk.

A Bamosz közleménye szerint ez 0,7 százalékos emelkedésnek felelt meg az év ötödik hónapjában. A szervezet tagjai május végén egyébként 6001  milliárd forintot kezeltek, a mérlegbe pedig 33 milliárd forinttal több tőke áramlott, mint amennyi távozott. Az abszolút hozamú, az ingatlan- és a vegyes alapoknál volt kiugróan magas a tőkebeáramlás, a pénzpiaci és a hazai rövid kötvény alapoknál pedig a kiáramlás volt jelentős. A befektetők továbbra is a magasabb hozamot elérni képes alapokat részesítik előnyben.

A pénzpiaci alapok vagyona ugyanakkor 2,5 százalékkal csökkent májusban, így a hónap végén 829,7 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb visszaváltások a hazai likviditási alapoknál voltak, összesen 33 milliárd forint. A dollárövezeti likviditási és pénzpiaci alapoknál ugyanakkor már jelentős tőkebeáramlás volt, melynek mértéke megközelítette a 23,5 milliárd forintot. A kötvényalapokból 21,6 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, míg a vegyes alapokba mintegy 24 milliárd forintnyi tőke érkezett az elmúlt hónapban. A hozamok is kedvezően alakultak, így a vagyon 3 százalékkal gyarapodott és megközelítette a 847,6 milliárd forintot. A részvényalapokba csupán 0,9 milliárd forintnyi tőke érkezett.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megvan a döntés: elzavarják a katalán kormányt

Megvan a döntés: elzavarják a katalán kormányt

Sikerült megtalálni talán az egyetlen olyan megoldást, amivel van esély a polgárháborús állapotok elkerülésére: feloszlatják a katalán kormányt, új választásokat rendelnek el, de hangsúlyozottan nem függesztik fel az autonómiát. A függetlenségpártiaknak most dönteni kell: lázadnak, vagy egy valóban törvényes választáson próbálják meg megerősíteni az elszakadási szándékukat.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?