5p
Megújította fogyasztóvédelmi jelentését a jegybank - a negyedéves panasz-statisztikák helyett éves, teljesebb tájékoztatás készül. A felügyeleti munka kapcsán is új munkarend érvényesül: az egyedi bejelentések kivizsgálása helyett mélyebb témavizsgálatokat indít a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bankhoz 2014 I. félévében 4483 fogyasztói kérelem érkezett, ami számottevő növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakának 3747 beadványához - mondta el Szabó József, a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója. A megugró számban komoly szerepet kapott az, hogy a gépjármű-hitelezéshez kapcsolódó beadványok száma megugrott - az ügyfelek zöme arról érdeklődött, hogy azok a kereskedők, akiknél a finanszírozási szerződést kötötték, ügynökei voltak-e az adott lízingtársaságnak. Emellett a tájékoztatási hiányosságok kapcsán érkezett a legtöbb megkeresés.

Hol a leggyengébb a panaszkezelés?

A jegybank új metodikája nem a panaszok relatív száma alapján igyekszik kimutatni a panaszkezelést, hanem az adott szereplő piaci súlyával kapcsolatosan igyekszik súlyozni a felügyeletre beérkezett panaszokat. Ezen lista alapján a bankok közül a KDB, a Banif Plus, a Merkantil Bank, a CIB és az AXA panaszkezelése számított a leggyengébbnek az idei év II. negyedévében. A biztosítóknál az MKB, a Köbe, az Union, a Groupama és Allianz volt a sorrend. A bankok közül - eltérő sorrendben - ugyanazok az intézmények szerepeltek a "negatív" listán az első negyedévben, s a biztosítók közül - az Union kivételével - a listán szereplők szintén ugyanazok. A tájékoztatón elhangzott, hogy a a felügyeletre beérkezett beadványoknak csak 15-20 százaléka felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek alapján fogyasztóvédelmi eljárások megindíthatóak.

Közel 20 ezer megkeresés

A jegybank ügyfélszolgálatára 19854 megkeresés érkezett az idei első hat hónap alatt. A fogyasztóvédelmi hatósági szerepben a jegybank az első félévben 158 vizsgálatot zárt le, 292 szabálysértést azonosított és összesen 1,4 milliárd forintos bírságot szabott ki. A bankok egyoldalú díj- és költségemelései miatt indított eljárások kapcsán kirótt bírságok teszik ki ennek döntő részét - 1,2 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki az első félév során. A vizsgálatok augusztusban zárultak le, az összesített bírság 1,9 milliárd forintot tett ki 136 intézménynek. 139 társaságot köteleztek arra, hogy a jogtalanul felszámított díjakat visszafizessék az ügyfeleknek.

Piacfelügyelet: vizsgálatok és bírságok

A piacfelügyeleti területen 6 kibocsátási programot engedélyezett az MNB 1,4 milliárd forint értékben, egyedül a Blue Seven Group 665 milliós kibocsátását akasztotta meg a felügyelet. A jegybank 74 kibocsátó társaság 2254 közzétételét engedélyezte, 154 esetben történt késés, míg 27 esetben a rendkívüli tájékoztatások tartalma volt pontatlan, hiányos. Gyanús szereplőkről külföldről 366 figyelmeztetés érkezett, itthonról pedig 33 bejelentés került kivizsgálásra gyanús tranzakciókról.

Az MNB 9 piacfelügyeleti eljárást indított - 1 bennfentes kereskedelem, 8 jogosulatlan tevékenység miatt indult - 1 témavizsgálat és 2 célvizsgálat zajlott s emellett 11 társaság bennfentes nyilvántartását ellenőrizték. Ezek során 1,5 milliárd forintos bírságot szabtak ki, ezzel közel 10 ezer ügyféllel szemben akadályozták meg a tisztességtelen eljárást. Kiemelt ügynek számít a Fortress ügy: a befektetési csalás 10 milliárd forintot érintett, az MNB 1,25 milliárd forintos bírságot szabott ki.

Alaposabban körülnéznek, ha beadvány jön

Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató szerint az egyedi beadványokat a jegybank továbbra is befogadja, ám nem egyedi ügyekben, hanem inkább célzott témavizsgálatot tartanak az érintett intézményeknél. Ezeket az intézkedéseket a piaci szereplők is komolyabban veszik, hiszen az ilyen vizsgálatoknál a hátteret is áttekinti, nem pusztán az egyedi probléma kivizsgálására törekszik az MNB. Az egyedi vizsgálatok esetében az ügyek 40, az újfajta, hivatalból indított tematikus vizsgálatok során ugyanakkor 90 százalékos a megállapítások (szankciók) aránya - mondta Freisleben Vilmos.

A megelőzés keretében a jegybank igény esetén szakértőket delegál az egyes pénzügyi intézmények továbbképzésein, ahol az érintett intézmény dolgozóinak is lehetőségük nyílik megismerni a jegybank új fogyasztóvédelmi politikáját. Az elmúlt hónapban az MNB 20 próbaérdeklődést bonyolított le - ilyenkor sokszor egy-egy intézmény több, földrajzilag elkülönült irodáját (fiókját) keresik meg, így az ismeretek egyöntetűségét is vizsgálni tudják.

Hogyan tájékoztatnak, ha találnak valamit?

A jegybank a jövőben önálló pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentésben foglalja össze a területtel kapcsolatos adatközléseket. Az új jelentés évente egyszer fog megjelenni - korábban a fogyasztóvédelmi panaszokról negyedéves jelentést tett közzé a felügyelet. Azt most vizsgálják, hogy az éves jelentésen túl milyen időszakonként milyen adatokat célszerű közölni a panaszkezelésről - hangzott el a tájékoztatón.

Azzal kapcsolatban, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület határozatai újabban már nem jelennek meg a felügyeleti honlapon, a tájékoztatón elmondták, hogy arra koncentrálnak, hogy csak a szélesebb kört érintő, olyan megállapítással záruló döntések kerüljenek majd fel a nyilvános fórumokra. A felügyelet fontosnak tartja a civilek részvételét a fogyasztók tájékoztatásában - az MNB legutóbbi pályázatán közel 30 civil szervezet adott be pályázatot az elszámolási törvénnyel kapcsolatos tájékoztatásra. Ugyanakkor a jegybanki szakemberek hangsúlyozták: továbbra is vannak olyan "civil" szervezetek, akiknek tényleges céljaként aligha lehet a fogyasztók megsegítését aposztrofálni - ezek például továbbra is perekre bíztatják a devizahiteleseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG