2p
Az MKB Banknál a következő nagy lépés a rossz eszközök leválasztása, ami a nyár végére fejeződhet be, azután következhet az értékesítési szakasz - mondta az MKB felett jelenleg tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Jó ötlet lenne összeházasítani az MKB-t és a Budapest Bankot.
MTI Fotó: Kovács Anikó

Jöhet a rossz bank

Balog Ádám a Napi Gazdaság keddi számában közölt interjúban kifejtette: eddig elsősorban a költségek lefaragására koncentráltak, és a humán erőforrás szintjén is komoly, fájdalmas átalakításokat hajtottak végre. A következő fázis az MKB portfóliójában lévő bedőlt projekthitelek kiszervezése egy úgynevezett rossz bankba. A menedzsment előrejelzése szerint idén már nullszaldóval működhet a bank, jövőre pedig újra nyereséges lehet.

Jó ötlet lenne összevonni a Budapest Bankkal

Beszélt arról is, amennyiben a tulajdonosok szándéka tényleg az MKB és a Budapest Bank összevonása, erről körülbelül jövőre születhet döntés, és ha meg is van a szándék, ez egy többéves folyamat lehet. A két bank házasságát mindenesetre jó lehetőségnek tartja Balog Ádám, mivel így egy rendszerszinten is erős szereplő jöhet létre.

Mérlegfőösszegek alapján a második legnagyobb magyarországi bank jönne létre a BB és az MKB egyesülésével (ha durva egyszerűsítést alkalmazuznk, és pusztán összeadjuk a különálló bankok mérlegfőösszegét). A Takarékbank nem tette közzé a beszámolót, annyit közöltek, közel 800 milliárd forintra nőtt a mérlegfőösszeg. A charton a 2014-es adatokat ábrázoltuk. Azt is érdemes figyelembe venni, a mérlegfőösszeg nem éppen "modern" mérőszám - a Raiffeisen egy év alatt 15 százalékkal, a Takarékbank 66 százalékkal bővült, ha csak ezt a mutatót nézzük.

Szóba jöhet a tőzsdei értékesítés?

Az MKB esetében jogszabály rendelkezik az értékesítés módjáról. Ennek fényében az Európai Unióval egyeztetve kell végigvinni a restrukturálást, majd kialakítani a majdani vevők körét, és számos egyéb paramétert is meg kell még határozni - válaszolta az értékesítés módját firtató kérdésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG