3p
Egy huszárvágással a rendkívüli közgyűlésen gyakorlatilag teljes egészében megváltozott az FHB irányítása.
Változott a vezetés

Az FHB Jelzálogbank november 21-én megtartott rendkívüli közgyűlése visszahívta a társaság igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, és helyükbe új tagokat választott.

A visszahívott igazgatósági tagok Köbli Gyula, Christian Riener, Soltész Gábor Gergő, Starcz Ákos, Oláh Márton és Kovács Zoltán. Közülük a részvényesek ötéves időtartamra újra igazgatósági tagnak választották Oláh Mártont és Soltész Gábor Gergőt, és új tagként beválasztották Landgraf Eriket, Mészáros Attilát és Vida Józsefet.

A felügyelőbizottságból visszahívott Lantos Csaba, Sebestyén István, Szabó Miklós és Kádár Tibor helyett Antal Kadosát, Harmath Zsoltot, Kovács Mónikát, Reiniger Balázst és Pórfy Györgyöt választották be a testületbe a részvényesek.

A közgyűlési határozatok akkor lépnek hatályba, amikor minden megválasztott tisztségviselőre vonatkozóan megérkezik az MNB engedélyező határozata, és minden, a közgyűlésen megválasztott tisztségviselő írásban elfogadta megválasztását.  Az audit bizottság tagjának Antal Kadosát, Harmath Zsoltot és Pórfy Györgyöt választotta a közgyűlés felügyelő bizottsági megbízatásuk lejártáig.

Spéder kiszállt

A rendkívüli közgyűlés összehívása előtt nem sokkal jelentették be, hogy a jelzálog-hitelintézet igazgatósági elnökének, Spéder Zoltánnak a többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft. október 14-én értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben meglévő részesedését, Spéder Zoltán pedig ugyanezen a napon lemondott a társaságban betöltött tisztségéről.

Az A64 tulajdoni részesedése 14,354 százalék, szavazati aránya 16,554 százalék volt. A részvényeket a bankban már részesedéssel rendelkező jászszentlászlói Fókusz Takarékszövetkezet és a szentgáli B3 Takarék Szövetkezet vásárolta meg. A Fókusz Takarék új szavazati joga 9,9 százalék, a B3 Takaréké 7,627 százalék lett. Spéder Zoltánnak a tranzakciót követően fennmaradó közvetlen szavazati joga 0,017 százalék, közvetett szavazati aránya 0,319 százalék volt.

Csökkent a veszteség

Az FHB Bankcsoport 200 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei harmadik negyedévet, adózott vesztesége 223 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 502 millióról, kilenchavi adózás utáni vesztesége pedig majdnem 70 százalékkal, 1,769 milliárd forintra mérséklődött.

A csoport konszolidált mérlegfőösszege szeptember 30-án 561,2 milliárd forint volt, ami az előző negyedév véginél 9,1 százalékkal, a 2015. december 31-i mérlegfőösszegnél 24,7 százalékkal, 183,6 milliárd forinttal alacsonyabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG