3p
Megvolt a tőkeemelés, 10 millárd fölé emelkedett a jegyzett tőke. Az FHB szerint hiába perel az állam, egy korábbi döntés miatt nem lesz jegyzési elsőbbsége.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. jegyzett tőkéje 4,249 milliárd forinttal 10,849 milliárd forintra emelkedik, az új részvények ellenértékét a tulajdonosok szerdán teljes egészében megfizették - közölte a pénzintézet.

Az új részvények névértéke és kibocsátási értéke közötti különbözet, 26 milliárd 216 millió 508 930 forint a társaság tőketartalékába kerül. A 2015. szeptember végi konszolidált IFRS szerinti saját tőke ezzel 82,3 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra emelkedik.

Az új részvények átvételére a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének harminc tagját és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-t jelölték ki. Az új „B” és „C” részvénysorozatokat nem vezetik be a tőzsdére.

A tőkeemelést korábban a piaci és szabályozói környezetváltozásokkal indokolta az FHB >>

Az államnak nem tetszik, hogy kisebb lett a tulajdonrész

A magyar állam, mint az FHB kisrészvényese nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán bírósághoz fordult, sérelmezve, hogy az FHB kizárta a tőkeemelésből. Az MTI-vel közölte: azt kérik a bíróságtól, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel.

Az FHB közleményben cáfolta, hogy jogellenes döntések vezettek volna a tőkeemeléshez. Emlékeztetett arra, hogy a társaság december 28-i rendkívüli közgyűlésén a részvényesek nagy többséggel (89,061 százalékos igen szavazattal) döntöttek a korábbi igazgatósági felhatalmazás módosításáról úgy, hogy az alaptőke 67,5 százalékának megfelelő összeggel, de - névértéken – maximum 4,45 milliárd forinttal megemelkedhessen az alaptőke.

Az állam magával tolt ki egy korábbi döntéssel?

A közleményben kitérnek arra, hogy ez a közgyűlés nem döntött a társaság részvényeseit megillető jegyzési elsőbbség kizárásáról. Erről ugyanis a közgyűlés 2014-ben már döntött, amikor kizárta a részvényesek jegyzési elsőbbségét abban az esetben, ha az igazgatóság a közgyűlés felhatalmazása alapján dönt a társaság alaptőkéjének a felemeléséről - emlékeztettek.

A döntés akkor 99,81 százalékos igen szavazattal született meg, és az előterjesztést akkor a Magyar Állam nevében eljáró MNV is igen szavazatával támogatta - idézték fel, megjegyezve: a határozat valamennyi jelenlegi nagy, illetve kisrészvényes jegyzési elsőbbségét kizárta az igazgatóság tőkeemelési döntése esetén, tehát nem az MNV ellen irányult.

Ez már így marad

Az FHB közleményében rámutatott: mivel a jegyzési elsőbbségre vonatkozó határozatot legutóbb a rendkívüli közgyűlés nem módosította, ezért a közgyűlés 2015. december 28-án hozott határozatainak esetleges hatályon kívül helyezése sem biztosítana jegyzési elsőbbséget a Magyar Állam vagy a társaság más részvényesei részére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG