3p
Miután a jegybankelnök eddigi elképzeléseit mindig átvitte, így a tegnap bejelentett likviditási intézkedésekre a bankrendszernek az elkövetkező 6 hónap alatt fel kell készülnie - nyilatkozta a Privátbankár.hu-nak Patai Mihály. A Bankszövetség elnöke szerint a bankoknak át kell gondolniuk likviditási politikájukat, (anyabankjuknak) esetleg szabályzatokat kell módosítaniuk. Ami bizonyos, az intézkedés kihat majd a szektor jövedelmezőségére is.
Patai Mihály. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kedd reggel, az immár hagyományossá váló bankárreggeli során közölte a jegybanki vezetőkkel Matolcsy György a tegnap bejelentett lépések terveit – mondta el a Privátbankár.hu megkeresésére válaszolva Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Szavai szerint miután a Magyar Nemzeti Bank elnöke régóta harcol azért, hogy a rövid külföldi likviditást csökkentse, alapvetően nem volt meglepő a Monetáris Tanács által tegnap szentesített elképzelés.

A Bankszövetségi elnök értékelése szerint ez a lépéssorozat a 3. stratégiai jegybanki döntésként fogható fel a kamatcsökkentési ciklus és a Növekedési Hitelprogram után. Miután az előző két célnél egyértelművé vált, hogy Matolcsy György elképzeléseit mindenképp végigviszi, a bankrendszernek alkalmazkodnia kell – mondta Patai Mihály. Az MNB erre 6 hónapot adott a bankrendszernek, ami elég kell, hogy legyen.

A bankszövetségi elnök szerint a Matolcsy György elsősorban annak örülne, ha a fölös likviditást a bankrendszer hitelezésre fordítaná, emellett ugyanakkor rövid lejáratú állampapírok vétele a másik „ajánlott” megoldás.

Lesz vele munka

Így reagált az ÁKK

Megszólalt az Államadósság Kezelő Központ is: nem bánják, hogy a bankok pénzét méginkább állampapírba terelik - maradnak a kibocsátási tervnél. Részletek >>>

A bankvezető szerint az elkövetkező hat hónapban minden banknak át kell gondolnia a likviditási helyzetét, illetve -politikáját, hiszen a jegybank által a kéthetes betéteket „váltó” 3 hónapos betét alapvetően más likviditási besorolás alá esik.

Emiatt, illetve az állampapír-vásárlásoknál a bankok azzal találják szembe magukat, hogy esetleg módosítaniuk kell az anyabankjuknál a szuverén risk limiteket, hiszen országkockázati szempontból más a megítélése az állampapíroknak, mint a jegybanki betétben elhelyezett pénzeknek. Ez utóbbival kapcsolatban a Bankszövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy néhány külföldi banknál a lépésnek az anyabank nemzeti szabályozása miatt akár jelentős tőkevonzata is lehet.

Jövedelmezőség-csökkenést hoz

A harmadik következmény Patai Mihály szerint, hogy az egész bankrendszernek további jövedelmezőség-csökkenésre kell készülnie. Arról, hogy ez akár bankonként, akár szektorszinten milyen mértékű lehet, a Bankszövetség elnöke még korainak tartotta beszélni, tekintve, hogy a részletszabályokról az MNB is csak a későbbiekben ad alapos tájékoztatást, s azt sem lehet ma még tudni, hogy az Államadósság-Kezelő Központ milyen futamidejű és kondíciójú állampapírokat kínál majd fel a kéthetes betétből kiáramló pénzek elhelyezésére a bankoknak. Lehet itt is egy cél, a lejárati idők hosszabbítása, de azt látni kell, hogy a bankrendszer likviditási igényei miatt óvatos lesz, ezért inkább a rövid állampapírok vétele kerülhet szóba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG