7p
Szinte minden nagyobb kereskedelmi bank próbál valamilyen komolyabb innovációval előrukkolni 2017-ben - válaszoltak lapunk kérdésére hazai pénzintézetek. Egyre közelebb már az a pont, amikor az ügyfelek csak a legvégső esetben - vagy a törvényi kötelezettség miatt - jelennek meg a bankfiókokban. Megkérdeztük, hogy áll a netbankok térhódítása.

Ha van valami, amit a foghúzásnál is jobban gyűlölünk, akkor az a várakozás a bankfiókban. A gyakran órákban is mérhető időfecsérlésen szerencsére mára segített a technológia és a digitalizáció: a netbankokon keresztül nem csak alap banki műveleteket tudunk elvégezni, de csetelhetünk az azonnal válaszoló ügyintézőkkel és a bonyolultabb tranzakciók előtt is megnyílik az út (a más szolgáltatókkal való összekötésről pedig még nem is beszéltünk).

A kényelmesebb ügyintézés lehetősége meglátszik a bankfikókok számán is. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai szerint míg 2013-ban 3111 fiók volt az országban, addig 2017-re 2732 volt az országban, azaz 12 százalékkal kevesebb a fizikai fiókok száma.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkora ütemben térnek át az ügyfelek a netbankolásra, ezért megkérdeztük a kereskedelmi bankokat, milyen változásokat láttak 2016-ban az előző évekhez képest és milyen igényeik vannak a mai, digitális platformokat egyre tudatosabban használó lakosságnak.

Otp Bank

"Fejlesztéseink három fő területre irányulnak. Egyrészt, a hagyományos banki ajánlatokat – mint a számlavezetés, a megtakarítások kezelése, hitelügyintézések – olyan szolgáltatásokká alakítjuk, amelyeket egyre kényelmesebben, egyszerűbben tudnak ügyfeleink igényelni" – osztotta meg lapunkkal a legnagyobb hazai pénzintézet.

"A fejlesztés fontos része, hogy ezeket a viszonylag bonyolult pénzügyi termékeket a digitális technika és a vizualizáció segítségével könnyebben megérthetővé tegyük.Az E2E (end-to-end, azaz elejétől végéig) digitalizációra jó példa az új mikro- és kisvállalkozói számlanyitási folyamatunk, mellyel egy fél óra pluszos fióki eljárást váltottunk ki egy otthon vagy az irodában töltött 12 percre, és csak harmadannyi adat kell hozzá. A következő hónapokban több hasonló, E2E digitális megoldásunkat vezetjük be a piacra" – számoltak be.

A második témakör a bank belső folyamatainak átalakítása, papírmentesítése, automatizálása, a harmadik pedig a tradicionális banki termékkörön kívüli, úgynevezett "értékajánlatok" csoportja, mint például a nemrég indult Otp Kedvezményprogram, vagy az Otp Mobil Simple applikációja.

Az Otp ugyanakkor megjegyzi, hogy a személyes kapcsolattartás nem helyettesíthető vagy kiváltható a digitális fejlesztésekkel.

Érdekes adat, hogy az Otp-nél az összes ügyfél közül két százalék azoknak az aránya, akik már kizárólag a mobilapplikációt használják banki ügyeik intézésére, de árulkodó az is, hogy az összes átutalás 96 százaléka zajlik elektronikus úton, és mindössze négy százalék fiókban.

CIB Bank

Ügyfeleink körében tovább erősödött az online bankolás szerepe, a bankfiókok látogatottsága közel 8 százalékkal csökkent 2016. végére az előző évhez képest – mondta el nekünk Molnár Péter, a CIB Bank digitális csatornáinak vezetője, aki szerint ez a bank nemrég debütált mobilapplikációjának is köszönhető. A tavalyi év végéig 78 ezer ügyfél kezdte el használni az appot, háromnegyedük pedig rendszeres visszatérő.

Érződik, hogy tényleg a mobiloké a főszerep a hagyományosan kevésbé innovatív bankszektorban is: "a havi átlagos belépésszám a háromszorosa az átlagos internetbankos belépésnek. Ennek eredményeként a lakossági ügyfeleinkkel való online kapcsolatok száma a duplájára nőtt egy év alatt." Azt viszont Molnár Péter is hangsúlyozza, hogy ugyanolyan fontos a bankfiókok jelenléte a megfelelő ügyfélkapcsolathoz.

A digitális csatornák vezetője néhány fejlesztésről is mesélt lapunknak, így ezeket várhatják 2018. feléig a mostani és leendő ügyfelek: "egyrészt a mobilalkalmazást folyamatosan új funkciókkal bővítjük, másrészt a következő másfél év során számos újdonság is várható, többek között elindul a CIB online devizakereskedési rendszere, és megújul a honlapunk, valamint az internetbank is, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a teljesen online értékesítésre."

MKB Bank

Hasonló csökkenésről számolt be a fiókokat látogató ügyfelekkel kapcsolatban az MKB Bank is: 2015-höz viszonyítva 2016-ban több mint 10%-kal csökkent azoknak az ügyfeleknek a száma, aki személyesen intézték pénzügyeiket a bankfiókokban.

A bank szerint ebben nem csak a digitalizáció játszott közre. "A kamatkörnyezet hatására csökkent a kereslet a betéti termékek iránt, de a csökkenésben meghatározó szerepe az online ügyintézés növekedésének volt. Az elkövetkező években az online bankolás érzékelhető térhódítását, az ilyen csatornákon lebonyolított tranzakciók akár duplázódását is prognosztizáljuk, ezért bankunk jelentős erőforrásokat fordít a digitális termékek és szolgáltatások, technológiák kifejlesztésére és bevezetésére."

Az MKB szintén bevezette tavaly saját, bankolásra alkalmas mobilapplikációját is, amelyet továbbfejlesztenek a jövőben.

Budapest Bank

A Budapest Bank is érzi a változás szelét, természetesen ők is fejlesztik az újabb funkciókat. Mint írták, nagyságrendileg 30 ezer új felhasználójuk van évente, viszont egy részükből nem lesz aktív felhasználó, így kifejezetten cél, hogy az aktív felhasználók arányát növeljék.

Lapunknak elárulták, hogy ennek érdekében 2017 második negyedévében tervezik a netbankhoz kapcsolódó új mobilapplikációjukat, amelytől 15 ezer új felhasználót várnak az első évben.

Raiffeisen Bank

"A Raiffeisen Bank ügyfelei is a gyors, egyszerű, biztonságos és kényelmes bankolást részesítik előnyben, minden szegmensben az online tranzakciók számának növekedését tapasztaljuk. A fióki csatornáról érzékelhetően az internetbank és a mobilapplikáció irányába tolódik a forgalom, utóbbi kapcsán 2016. évben közel 40 százalékkal nőtt a letöltések száma" – jelezte a Raiffeisen.

Ezzel együtt az elvégzett tranzakciók száma is drasztikusan megnőtt: tavaly két számjegyű volt a növekedés, 2017-re pedig a letöltők számában várnak 30 százalék körüli növekedést. Ugyan nem árulták el, hogy pontosan mivel, de a Raiffeisen Bank is készül idén új, innovatív megoldásokkal. Mint írták, idén ez és az ügyfélélmény növelése van fókuszban.

UniCredit Bank

"Ügyfeleink digitális bankolási szokásait elemezve jól látható, hogy a bankfiókos ügyintézésről az online bankolásra való áttérés ügyfélkörünkben már korábban megtörtént, amit a számok is egyértelműen mutatnak. Lakossági ügyfeleink tranzakcióinak túlnyomó többsége – több mint 90 százaléka – elektronikus csatornákon történik." - mesélt a váltásról az UniCredit, ahol nem új a jelenség, már három éve választja a bankfiókokkal szemben a netet a lakossági ügyfelek többsége. "Mára a bankolásban aktív lakossági ügyfeleink 87 százaléka rendelkezik és használ internetbank-szolgáltatást, mobilbanki szolgáltatásunk esetében pedig tavaly 85 százalékkal növekedett az aktív felhasználók száma." Ezen a területen a bank idén további bővülést vár.

Van, ahol még népszerűbb a netes bankolás: a vállalati ügyfelek a tranzakciók benyújtására már évek óta szinte kizárólagosan az e-banki csatornákat használják. A fiókban benyújtott megbízások aránya esetükben 0,1 százalék alatti.

"A fiókhálózatunk látogatottsága szempontjából vizsgálva a kérdést elmondhatjuk, hogy 2016-ban ügyfeleink mintegy 30 százaléka kereste fel valamelyik fiókunkat. Ennél az adatnál azonban azt is látni kell, hogy egyes termékek és szolgáltatások igénybevételéhez a jogszabályok személyes megjelenést írnak elő, ami az arány csökkenésének nyilvánvalóan alsó határt szab" – hívta fel a figyelmet az UniCredit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG