2p
Eredményesnek minősítette az MKB Bank szanálását a Moody's, igaz, ettől még nem minősítik fel hamarabb az országot.

Bár a felminősítés elmaradt a legutóbb – és ez várhatóan csak novemberben lesz majd újra terítéken – a Moody’s eredményesnek ítélte az MKB Bank szanálási eljárását, és ez, véleményük szerint, biztos alapot ad az eredményes értékesítéshez. A Moody’s Investors Service még múlt hét kedden javította stabilról pozitívra a magyar bankrendszer kilátását. Indoklásuk szerint ezt az tette lehetővé, hogy a javuló magyarországi működési környezet jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat.

Gatyába rázták a bankot

Az elmúlt két évben sikeresen javult a nem teljesítő hitelek aránya, valamint a bank likviditása és hitelportfoliója is, ez pedig idővel a bank pénzügyi helyzetén is javít majd, áll az MKB közleményben. Mint kiemelték, több, a nemzetközi szabályozásnak megfelelő eszközt alkalmaztak az eljárás során, hitelezői feltőkésítést azonban nem. A hitelminősítő szerint a devizaalapú hitelek átváltása is jelentős eszközminőségi kockázatokat távolított el a rendszerből, a forint leértékelődésének esetlegességével azonban továbbra is számolni kell.

"A májusi, szintén kedvező értékelést követően a Moody's ismét megerősítette, hogy az MKB Bank jó irányba tart. A menedzsment által kialakított stratégia - amelyet az új tulajdonosok is támogatnak - biztosítja, hogy az MKB Magyarország egyik vezető bankja legyen" – nyilatkozta a Moody’s elemzése kapcsán Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG