3p
A magyar beszámolási szabályok szerint 22 százalékkal növelte adózás előtti eredményét a CIG Pannónia 2016-ban az azt megelőző évhez képest. Az új értékesítés gyengébb volt, mint egy éve.

1,2 milliárdos össznyereség

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott nyeresége kapott osztalék nélkül 814 millió forint, biztosítástechnikai eredménye 949 millió forint. A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. 203 millió forint, a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. 222 millió forint további nyereséget termelt a cégcsoportnak 2016-ban, így az össznyereség elérte az 1,239 milliárd forintot - írja a társaság.

A csoport eredményein belül a CIG Pannónia Életbiztosító eredménye 18 százalékkal nőtt. A bruttó biztosítási díjbevétel 2016-ban 13,535 milliárd forint volt, melynek meghatározó része rendszeres díj, 12,215 milliárd forint.

A vállalat nem-élet üzletága, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) adózott nyeresége 203 millió forint lett, amely közel 2,5-szerese a 2015-ös profitnak. A nem-élet üzletág 2016-ban 5,934 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, 62 százalékkal többet, mint 2015-ben. A díjbevétel legnagyobb része a casco, a vagyon és kezesség termékekhez kapcsolódik.

Bekebelezték az MKB biztosítóit

A két évvel korábban elfogadott stratégiában a társaság három célt fogalmazott meg: nyereséges működés, az értékesítés átalakítása és a réspiacokon történő meghatározó jelenlét. Ennek keretében tavaly év végén felvásárolták az MKB biztosítókat (általános és életbiztosítót) - erről itt írtunk bővebben >>

A nemzetközi sztenderdek szerint csökkent a nyereség

Az EU által befogadott nemzetközi  pénzügyi  beszámolási  standardok  (IFRS) és a magyar számviteli szabályok alapján készített beszámolókban közölt  pénzügyi  eredmények  között jelentős eltérés látszik: míg a magyar szabályok szerint az adózott eredmény több mint 20 százalékkal növekedett, az IFRS szerint készült beszámoló alapján az adózott nyereség csökkenést mutat. A társaság jelentése szerint a háttérben a kamatozó részvények szerepe áll:  a kamatozó részvény IFRS eredményhatása 109 millió forint veszteség volt, így ez a tétel 329 millió forintot magyaráz az IFRS eredmények csökkenéséből. Ugyanakkor 2017 végére a kamatozó részvény program lezárásával ennek időleges tőkecsökkentő hatása megszűnik, sőt kompenzálódik - írja a társaság.

A csoport adózott eredménye IFRS szerint 2016-ban 724 millió forint nyereség, a csoport teljes átfogó jövedelme pedig 788 millió forint nyereség. Az egy részvényre jutó eredmény  11,7 Ft/db.

Csökkent az értékesítés

A Biztosító 2016-ban 8 százalékkal alacsonyabb értékesítési eredményt ért el az előző évhez képest:

A 2016-ban eladott életbiztosítási szerződések esetén a saját hálózat teljesítménye 50 százalékot, míg a brókeri csatorna 47 százalékot, a banki csatorna pedig 3 százalékot tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG