3p
Több tízezer késedelmes vagy már felmondott lakossági jelzáloghitellel rendelkező adóst keresnek meg a bankok szeptember végéig.

Ezt egyébként az ügyfelek fizetőképességének helyreállítása érdekében teszik, az MNB ezzel kapcsolatos tavaszi ajánlását végrehajtva. Kizárólag az adósok együttműködése, párbeszéde esetén lehetséges mielőbb rendezni a nem fizető jelzáloghitelesek problémáját.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 márciusában megjelent ajánlásának megfelelően fizetési késedelembe esett lakossági jelzáloghitelesek, illetve – már felmondott hitelük nyomán –követelésekkel tartozók tízezreit keresik meg a nyári hónapokban és az ősz elején a hazai hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások. A cél mielőbb rendezni az itthon még meglévő mintegy 144 ezer nem fizető (késedelmes vagy már felmondott) jelzáloghitellel rendelkező ügyfél helyzetét.

Megoldást kell javasolniuk

A pénzügyi intézményeknek így meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt az adósokkal, kezesekkel, jelzálog-kötelezettekkel, s ennek nyomán információkat kérni tőlük, értékelni helyzetüket, illetve megoldási javaslatokat tenni. Mindehhez azonban elengedhetetlen az ügyfelek együttműködése, akik csak a sikeres közös megoldás esetén tudnak mentesülni a nem fizetett tartozás behajtásától.

A jegybanki ajánlás alapján a pénzügyi intézmények  felhívó és tájékoztató levéllel, illetve személyes vagy telefonos úton kell megkíséreljék a kapcsolatfelvételt a késedelmes adós(ok)kal, kezessel, zálogkötelezettel.

A megkeresés révén a pénzügyi intézmények az adósok számára, azok közreműködésével olyan megoldást találhatnak, amely hosszú távon biztosítja a hitel visszafizetését és megelőzi a hitelszerződés felmondását. Az együttműködő, pontos adatokat szolgáltató adósokkal ezután 3 hónapon belül születhet írásos egyezség a közös megoldásról.

Érthetően, részletesen

A kapcsolatfelvételkor a pénzügyi intézményeknek tájékoztatniuk kell az érintetteket többek közt a késedelmes tartozás adatairól. Az együttműködő adósoktól – kizárólag a közös megoldás kidolgozására – információkat kérnek egyebek közt munkaviszonyukra, jövedelmükre, a fedezeti ingatlan részletes jellemzőire, az életkörülményekre, s az esetleges egyéb tartozásokra vonatkozóan. A pénzügyi intézményeknek ezek alapján egyedileg elemzik azok fizetőképességét, segítő szándékkal felmérve egyebek közt a késedelem okait, az adósok jelenlegi és várható helyzetét.

Mindezek nyomán az érintett hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – írásban, közérthető nyelven, az előnyöket és hátrányokat is ismertetve – legalább két, személyre szabott fizetésrendező megoldási javaslatot készítenek az adósoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG