3p
Akik benne voltak az árfolyamgát programban, most havi 6-8 ezer forinttal is többet fizethetnek. De a jegybankelnök szerint ez nem gond, mert mindenkinek nőtt a bére.

Az árfolyamgát programban korábban részt vevő adósok 40 százalékánál 6-8 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlet - derül ki a jegybank elnökének írásos válaszából, amely a parlament.hu oldalon olvasható. Matolcsy György Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének kérdésére adott tájékoztatást a volt árfolyamgátasok terheinek növekedésével kapcsolatban.

A 2011-ben indult programban részt vevők 60 hónap haladékot kaptak a gyűjtőszámlán felhalmozott adósságuk törlesztésére, többségüknek az idén tavasszal kell megkezdeni a fizetést. A hátralévő futamidő alatt az adósok fokozatosan megfizetik ki az összegyűlt különbözetet, a törlesztőrészlet mostantól már emelkedhet, de a törvény szerint legfeljebb 15 százalékkal.

Válaszában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke emlékeztetett: az árfolyamgát programba belépés lehetősége 2014 végéig állt fenn. Addig az adósok összesen 172 875 gyűjtőszámlát nyitottak, amelyből 157 356 gyűjtőszámla svájci frankban, 12 191 gyűjtőszámla euróban, míg 3328 gyűjtőszámla japán jenben denominált jelzáloghitelhez kapcsolódott.

Akár nyolcezerrel is nőhet a számla

Matolcsy György kifejtette: a 2014-es, elszámolásra vonatkozó törvényekben meghatározottak szerint a tisztességtelenül felszámított összeget a pénzügyi intézményeknek az ügyfél esetleges lejárt tartozásait követően az árfolyamgáthoz kapcsolódó gyűjtőszámláján felhalmozott egyenleggel szemben kellett elszámolniuk.

Tekintettel arra, hogy a gyűjtőszámla előkelő helyen szerepelt az elszámolási sorrendben, az összes árfolyamgát-programban résztvevő adós gyűjtőszámla-egyenlege csökkent az elszámolás során, átlagosan több mint 90 százalékkal - jelezte az MNB elnöke.

Tájékoztatása szerint jelenleg az adósok megközelítőleg 40 százaléka (mintegy 70 ezer adós) esetében a gyűjtőszámlának pozitív az egyenlege. A törvény ugyanis nem engedte meg, az ügyfél által fizetendő törlesztőrészlet a forintosítást követően emelkedjen, így a különbözet gyűjtőszámlán halmozódott - magyarázta válaszában a jegybank elnöke.

Az adósok 40 százalékánál, tehát azon gyűjtőszámlás adósok esetében, ahol a gyűjtőszámla egyenlege most pozitív, a felhalmozott tartozások összege adósonként átlagosan 270 ezer forintra tehető. Náluk a törlesztőrészlet emelkedése átlagosan havi 6-8 ezer forint. A törlesztőrészlet emelkedésének adósokra gyakorolt hatását azonban érdemben tompítja az elmúlt öt évben lezajlott jelentős bérnövekedés - jegyezte meg levelében Matolcsy György.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG