2p
A tavalyi durva veszteség után végre pozitívban zárt az FHB Bank adózás előtti eredménye.

Az idei második negyedévben 38,9 millió forint adózás előtti nyereséggel zárt az FHB Jelzálogbank Nyrt., ami jelentős javulást jelent a tavalyi év azonos időszakában elért 3 milliárd forintos veszteséghez képest. Az eredményhez a díj- és jutalékbevételek emelkedése, a hitelezési veszteség mérséklődése és az egyéb eredmény javulása járult hozzá a bank közleménye szerint.

Haraptak a hitelekre

A lakossági és a vállalati hitelkihelyezések aránya is nőni tudott a júniusig tartó időszakban, a lakossági hitelfolyósítások majdnem negyedével, 6,5 milliárd forintra nőtt az előző negyedévhez képest. Az előző évnél ez 82 százalékkal volt magasabb. A vállalati kihelyezések harmadával, 12 milliárd forintra emelkedtek. Az első fél év során a lakossági kihelyezések volumene közel 12 milliárd forintot, a vállalati kihelyezések 21 milliárdot tettek ki.

Csökkent a betétállomány

A konszolidált betétállomány a második negyedév végén 290,3 milliárd forint volt, ez 40 milliárd forinttal volt alacsonyabb az első negyedév véginél. A betétállomány csökkenésének túlnyomó része júniusban következett be, elsősorban a vállalati betéteket érintette, ez 171 milliárd forintra csökkent. A lakossági betétek állománya 119 milliárd forint volt.

Az azóta eltelt időszakban a betétállomány stabilizálódott. A csökkenés nem volt hatással a bankcsoport likviditási helyzetére, sőt a lakossági betéteken belül a látra szóló betétek állománya emelkedett az első negyedév véghez képest, áll a bank közleményében. Az FHB csoport tagjai által kezelt összes - nem konszolidált - megtakarításállomány 2016. június 30-án 818 milliárd forint volt.

Sűrű volt a nyár eleje

Az biztos, hogy zajlott az élet az FHB körül júniusban, a jegybank csinos kis büntetése mellett vizsgálatot indítottak a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó Central European Media & Publishing (CEMP) Zrt.-nél, a korábbi rossz eredmények felett ráadásul a Moody’s sem hunyhatott szemet, június végén meg is jött a leminősítés, erről itt írtunk bővebben korábban a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG