2p
Az év végén nagyon rákaptak a magyar cégek a jegybank olcsó hitelére, ezért az NHP+ keretét is megnyitják az NHP-s jelentkezők előtt. Bejelentették, hogy mikor jelentik be a program kivezetését.

Az NHP+-ban maradt pénzt az NHP-ban is fel lehet használni

Az év végéhez közeledve jelentős többletkereslet tapasztalható a kis- és középvállalkozások (kkv) részéről a Növekedési Hitelprogram iránt. Ez szezonális okokkal, a gazdaság erősödő teljesítményével és az NHP fokozatos kivezetésével magyarázható a jegybank szerint.

Az NHP keretösszegének közeli kimerülése után a hitelintézetek további hitelkeresletet már nem tudnának kielégíteni, miközben az NHP+ konstrukcióban várakozásuk szerint a rendelkezésükre álló 500 milliárd forintos keretösszegnél kevesebbet lesznek képesek kihasználni.

A Monetáris Tanács 2015. szeptember 22-i döntésével ezért lehetővé tette, hogy a hitelintézetek az NHP+-ban allokált teljes, összesen 500 milliárd forintos hitelkeretüket az NHP keretében történő hitelezésre is felhasználhassák.

Miben más az NHP+?

A program keretében azok is kaphatnak hitelt, akik csak közepes minősítésűek - magyarán tényleg szükségük van rá. A jegybank átvállalja a kockázatok egy részét egy ideig. Összeállításunk >>

Előbb-utóbb elfelejthetjük a jegybank szuperolcsó hitelét

Az NHP második szakaszában már 21500 vállalkozás jutott hitelhez, és annak kihasználtsága megközelíti az 1000 milliárd forintos keretösszeget. Ezzel az NHP két szakaszában összesen 26000 vállalkozásnak közel 1700 milliárd forint került kihelyezésre.

Ahogy az várható volt, a jegybank megkezdi az NHP kivezetését. Azt írják: a jelenlegi feltételek szerint év végéig lehet szerződést kötni mindkét konstrukció keretében, jövő évtől eltérő feltételek mellett kezdetét veheti az NHP kivezetése. A kérdés csak az, hogyan - erről a közlemény szerint 2015. november közepéig tájékoztatást ad az MNB.

Az MNB alelnöke a Privátbankár.hu konferenciáján nemrég elmondta: a megszűnő NHP helyét részben az európai uniós források vehetik át. Nagy dilemma, hogy lesz-e, ami megfelelő minőségű, futamidejű banki hitel? Részletek: Az alelnök dilemmája: mi lesz velünk a jegybank olcsó hitele nélkül? >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG