3p
A japán pénzintézetek ultimátumot intéztek a brit kormányhoz.

A Financial Times értesülése szerint több japán nagybank közölte a brit kormánnyal, hogy fél éven belül elkezdhetik egyes tevékenységeik áttelepítését Londonból más pénzügyi központokba, ha nem kapnak gyors és egyértelmű tájékoztatást Nagy-Britannia és az Európai Unió várható jövőbeni kapcsolatrendszeréről.

A londoni gazdasági napilap meg nem nevezett forrásokat idéző szombati ismertetése szerint több japán pénzügyi szolgáltató, köztük a Nomura és a Daiwa Capital Markets vezetői őszinte hangvételű megbeszélést tartottak a minap Simon Kirbyvel, a City ügyeiért felelős pénzügyminisztériumi államtitkárral és Mark Garnier pénzügyi szolgáltatásokért felelős külkereskedelmi államtitkárral. Közölték velük: a japán bankok Londonban tevékenykedő érdekeltségeinek nagyon szűkös határidőn belül szükségük van annak tisztázására, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is megtarthatják-e passporting-jogaikat, vagyis az európai piacokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeiket.

A japán bankok vezetői a Financial Times forrásai szerint egyértelművé tették, hogy ha ez nem tisztázódik nagyon hamar, akkor 2017 közepéig el kell kezdeniük egyes tevékenységeik áttelepítését Londonból máshová.

A lehető legrosszabbra készülnek

A lapnak egy amerikai nagybank név nélkül idézett vezető tisztviselője elmondta: a japán bankok nincsenek egyedül, amikor a helyzet tisztázását kérik, és a Londonban tevékenykedő vállalatok zöme már a legrosszabb forgatókönyvekre készít terveket, mivel nem látják tisztán, hogy milyen végső feltételekkel zárul a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat.

Londoni pénzügyi elemzők folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt arra, hogy súlyos veszteségeket okozhat a Cityben, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az EU egységes belső piacáról is, és emiatt a City bankjai elvesztik európai szolgáltatásnyújtási jogaikat.

Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég által a City legnagyobb pénzügyi vállalkozásait képviselő szervezet, a TheCityUK megbízásából összeállított tanulmány szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 18-20 milliárd font (6700-7400 milliárd forint) bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozva a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban.

Az elemzés szerint azonban ez csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőértékhatása így akár 38 milliárd font (14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG