4p
Az elmúlt napokban újra felbolydult a Budapesti Értéktőzsde hátsó sora, miután Mészáros Lőrinc két cégbe is bevásárolt. Illikvid részvényekről lévén szó, a hirtelen meginduló spekuláció nagyot mozdít az árfolyamon, de az öröké falakba ütközik, és napokig nem lehet kötni, így az árfolyam elméletivé válik.

Nincs mozgástér

Régebben is felmerült már, hogy a napi elmozdulási limit nem alkalmazható minden esetben, mert egyes részvények likviditása nem teszi ezt lehetővé. Az igazán nagy baj nem is csak a részvények likviditása, hanem az árfolyamukhoz képest nem megfelelő árlépésköz is, amelyen a befektetők köthetnek. Ha egy részvénynek 40 forint az árfolyama, és 1 forintonként lehet rá kötni, akkor a 20 százalék mindössze 8 árlépésköz, 15 százalékos limitnél mindössze 6.

Nyilvánvaló, hogy ha egy részvényben komoly túlkereslet vagy túlkínálat keletkezik, nem elég 6 vagy 8 árlépésköz ahhoz, hogy kialakulhasson valamiféle egyensúlyi ár. Ekkor viszont elakad a kereskedés, ami aztán emelkedés esetén a keresletet, limittel való esés esetén a kínálatot növeli meg alaposan, pusztán lélektani okokból. Ráadásul a kettő közti váltás úgy is bekövetkezhet, hogy nincs forgalom: egyik nap felső limit van, a másikon alsó. Az árfolyam így nem is valós, a részvényesek tehetetlenek.

A Konzum esete

Kitűnő példa erre a Konzum, melyben Mészáros Lőrinc bevásárlása indította el a heves mozgást. A részvény február 24-én, pénteken még békésen állt 57 forinton, kis forgalom mellett. 27-én, hétfőn jött az első limites ugrás 68 forintra, 28-án újabb limit után 81 lett az ár, forgalom már alig volt, eladó híján. A következő nap 97, az azt követőn 116 volt az árfolyam, ahogy a limit engedte, ekkor nagy forgalom is volt, nem zárható ki, hogy itt még bőszen vásároltak a befolyásszerző nagybefektetők.

Konzum  Friss árfolyamok >>>

Pénteken csak 119-ig emelkedett az ár, ekkor jött a bejelentés a tulajdonszerzésről, és a piac még nem tudta eldönteni, hogy sírjon, vagy örüljön. Hétfőre eldöntötte: tegnapig minden nap a 20 százalékos felső limitnél állt a kereskedés, 142, 170 és 204 forinton. Ma viszont 164 forint az ár, és vevő nincs, teljesen megfordult az irány, miután a nagybefektetői konzorcium megtette 86 forintos vételi ajánlatát a papírra. Nem zárható ki, hogy a folytatásban több napon át limittel fog esni az ár.

Lélektan, végtelen kockázat

Felmerül a kérdés, hogy mindezt mi okozza, mi értelme így csinálni, és hogy lehetne normalizálni a kereskedést? Ami az okokat illeti: általában úgy indul egy ilyen emelkedés, hogy a befolyásszerzők vásárolnak még bőszen, amennyire tudnak, a kisbefektetők esetleg hozzájuk csapódnak, de hír még nincs, kevesen tudnak konkrétumot. Utána jön a bejelentés, és akkor a spekuláció beindul: hirtelen sokan játszanak a további emelkedésre. Ők azonban, szemben a nagy vevővel, türelmetlenek, és ott tolonganak a limiten, hogy mindenáron kapjanak papírt.

A folyamat önmagát erősítve napokig tart, amíg ki nem pukkad a lufi, és ugyanez el nem indul lefelé. Így az árfolyam felmegy a duplájára vagy leesik a felére anélkül, hogy érdemi kereskedés lenne, vagyis az árfolyammozgás nem valós, viszont látványos. A limit célja elvileg az, hogy mérsékelje a befektetők kockázatát, valójában ebben az esetben megnöveli azt, hisz 3 vagy 4 ilyen nap is eltelhet, mire zárni tudja valaki veszteséges pozícióját, így a kár sokkal nagyobb, mintha 20 helyett mondjuk 30 százalék elmozdulásnál köthetett volna.

Megoldási lehetőségek

Mi lenne a megoldás? Két dolgot lehetne tenni: egyrészt egy bizonyos nominális ár, esetleg átlagos forgalom alatt nem kéne alkalmazni a limitet. Ekkor a 20 százalék elérésekor nem lépne fel a mesterséges pszichológiai tényező: a papír addig megy, amíg egyensúlyba nem jut a kereskedés, és ha ez túl nagy elmozdulást okoz, nap végére akár be is következik a korrekció. Biztosak vagyunk benne, hogy ebben az esetben az 57 forintos Konzum nem ment volna 200 fölé úgy, hogy kötni sem tudnak rá, hanem valahol 100 forint körül lezajlott volna a nagy forgalom, már csak azért is, mert ebben az esetben a befektetők is kiszámolják a lehetséges felvásárlási árfolyamot, és az befolyásolja őket, nem pedig az, hogy másnap és harmadnap hátha jön még egy 20 százalékos szerencsenap.

A másik, amit meg lehetne fontolni, az árlépésközök ésszerűsítése. Egy 50 forintos papírnál nem megfelelő az egy forint, ésszerűbb lenne 0,1 vagy akár 0,01 forintos árlépésközt választani. Ebben az esetben sokkal nagyobb forgalom tudna lebonyolódni a limiten belül, hisz nem csak 8-szor tehetnének egymás elé ajánlatot a befektetők, hanem 80-szor vagy akár 800-szor. Ez önmagában felpörgetné a forgalmat jóval kisebb árelmozdulás mellett.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG