Közzétette harmadik negyedéves beszámolóját a Mol. A III. negyedévben a speciális tételek nélküli EBITDA és az üzleti eredmény is csökkent, a nettó eredmény azonban lényegesen jobb lett a vártnál. A kutatás-termelési üzletág eredménye az első három negyedévben 21 százalékkal jobb lett, a feldolgozás és kereskedelem viszont 36 százalékkal csökkent.
I-III. negyedév: 9 százalékos plusz
2011. I-III. negyedévében mind a speciális tételek nélküli EBITDA (488 milliárd forint), mind az üzleti eredmény (270 milliárd forint) 9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
|
Upstream: kutatás és termelés |
Az upstream 243 milliárd forinttal járult hozzá az üzleti eredményhez, mely több mint 70%-ot képvisel a csoport eredményében. A szegmens eredményét javította a magasabb realizált szénhidrogénár és megnövekedett nemzetközi szénhidrogén-termelésünk. A downstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 36%-kal csökkent a kedvezőtlen külső környezet hatására. A szegmens újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” üzleti eredménye 7 milliárd forint volt, azonban az INA hozzájárulása nélkül 46 milliárd forintot ért el.
A gáz midstream szegmens üzleti eredménye kismértékben emelkedett a tavalyihoz képest. A csoport több mint 20 milliárd forintot fizetett magyarországi válságadó formájában.

A vezetőségi beszámoló és a mellékletek az alábbi linken érhetőek el (PDF) >>
III. negyedév: 45 százalékos mínusz
2011 III. negyedévében a speciális tételek nélküli EBITDA (138 milliárd forint, -23%) és üzleti eredmény (62 milliárd forint, -45%) is csökkent, mind az előző negyedévhez, mind pedig a bázisidőszakhoz képest. 2011 III. negyedévében a speciális tételek nélküli upstream üzleti eredmény 9%-kal, 81 milliárd forintra emelkedett az előző negyedévhez viszonyítva. Az eredményt javította az erősebb dollár, míg a termelés
és a realizált szénhidrogénár csökkenése kedvezőtlenül hatott rá. A finomítás és kereskedelem üzletágból származó „tiszta”, újrabeszerzési árakkal számolt üzleti eredmény negatívba fordult (-2 milliárd forint) a romló finomítói környezet hatására, de az INA hozzájárulása nélkül a szegmens „tiszta” működési eredménye 11 milliárd forint volt. A gáz midstream hozzájárulása megfelelt az előző negyedéves eredménynek és a szezonális trendeknek.
36,4 milliárdos nettó eredmény
A Mol-csoport 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 92,1 milliárd forinttal, az első három negyedévben pedig a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint a múlt év hasonló időszakában. A jelentős javuláshoz a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának bevezetése is hozzájárult. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 32 milliárd forintot meghaladó nettó veszteséget vártak, mivel részben azt feltételezték, hogy a devizában fennálló hitelállomány és a forint gyengülése miatt a vállalat nagy veszteségeket könyvelhet el a pénzügyi soron.
A működőtőke-változás előtti, üzleti tevékenységből származó cash flow 20%-kal, 473 milliárd forintra nőtt. A magasabb árakkal összhangban megnövekedett működőtőke-igény ellenére 2011. I-III. negyedéves időszakában 260 milliárd forint pozitív működési cash flow-t ért el a csoport. Az erős működési eredmény alacsonyabb nettó hitelállományt és tovább javuló eladósodottsági mutatót (26,5%) eredményezett az időszak végén.
|
Nem számít lényeges külső változásokra a Mol A Mol Nyrt. az idén nem számol a külső körülmények jelentős változásával, jövőre is azt várja, hogy fennmaradnak a 2011-re jellemző nemzetközi olajárak, miközben összességében a finomítói környezet is csak kisebb mértékben térhet el az ez évitől – mondta el Simola József, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese kedden az MTI-nek. A cég folytatja beruházási (CAPEX) programját, amire 2012-ben a tervek szerint kétmilliárd dollárt költ. A pénz felét a a kutatás-kitermelésre (upstream) költik el, a másik felét pedig a többi üzletágra. Kifejtette: az upstream szegmens megnövekedett nemzetközi profit-hozzájárulásának köszönhetően a Mol erős eredményt ért el 2011 első kilenc hónapjában. Ugyanakkor a downstream szegmens a magas kőolajár és a gyenge finomítói árrések hatására a harmadik negyedévben veszteségbe fordult. Úgy vélte, ha a magas olajár marad, akkor az segíti a kitermelés üzletágat, miközben a finomítói eredményekre negatív hatással lesz a nagyobb alapanyagár. Csökkentheti az eredményességet az is, hogy a Brent és az Ural típusú olaj hordónkénti ára közötti korábbi három dolláros különbség eltűnt, s ma már gyakorlatilag nulla. A Mol elsősorban Uralt dolgoz fel finomítóiban. Simola József elmondta azt is, hogy a várakozások szerint a mostani nagy árrés különbség jövőre, középtávon kiegyenlítődik a dízel és a benzin között. A gázolaj, illetve a benzin finomítói árrése a tonnánkénti 160-170 dollár, valamint 50 dollár körüli crack spreadről 100-150 dollár közzé kerül mindkét üzemanyag esetében. A Mol helyzetét több tényező is befolyásolja, így például az árfolyamvátozások és az adók, de ezek közül egyikre sincs ráhatása. Miközben a finomítás veszteséget termel, addig ezen tényezők hatására a vásárlók azt tapasztalják a kutaknál, hogy folyamatosan emelkedik az üzemanyagok ára.
|
Címlapon
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
Még több részvény
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
Állásajánlatok
- MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ - Acélforma Acélfeldolgozó és Kereskedelmi ZRt.
- KONTROLLER - IBIDEN Hungary Kft.
- Business to Business Analyst - VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.
- Kontroller - ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.
- Banki tanácsadó és Üzleti igazgatói - ING Biztosító (Rózsadomb)
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Máris faragnak a telefonadón: idén kevesebbet fizethetünk
- Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Döntött a Ház: nem tőzsdézik újra az állam a nyugdíjvagyonnal
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel
- Semmivel sem vásároltunk többet az első negyedévben
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
- A mentőövek ellenére tovább romlott a magyar bankok hitelportfóliója
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- A GM 2014 végéig jegeli az Opel-gyárak ügyét


A Mol és a CEZ közös vállalata kombinált ciklusú gázturbinás hőerőművet épít, 2015-től a Mol-csoport belép a magyar és a regionális árampiacra




Ki gondolta volna?!
Jelentősen csökkenő fogyasztás mellett 21 %-os növekedés ! Vajon hogy lehetséges ez? Ki fizette a különbséget vajon? Mennyi volt ebből az állam plusz bevétele?