3p
Az európai befektetők figyelme pénteken a friss régiós adatokra és a jegybankelnökök Jackson Hole-i konferenciáján elhangzó beszédekre összpontosul majd. Itthon kicsit nyugalmasabb nap várható ma.

Ömlenek a régiós adatok

Délelőtt hozzák nyilvánosságra a svájci, a brit és a görög gazdaság második negyedévi teljesítményét mutató második becsléseket, az Európai Bizottság pedig közzéteszi augusztusi euróövezeti gazdasági hangulatindexét. A júliusi spanyol kiskereskedelem mellett az augusztusi német fogyasztói árindex alakulásáról érkeznek adatok.

Az Egyesült Államokban a személyi jövedelmek és kiadások júliusi értékeit, valamint a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös felmérése alapján az augusztusi amerikai fogyasztói hangulatindexet ismertetik.

Összeülnek a vezető jegybankárok

Jackson Hole-ban csütörtökön kezdték el szokásos éves tanácskozásukat a világ vezető gazdaságainak jegybankárai. A szombatig tartó konferencián, amelynek fő témája az infláció és a monetáris politika összefüggései, az amerikai jegybank szerepét Fed nyolc regionális bankjának vezetői, illetve a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport központi bankjainak magas rangú tisztségviselői vesznek részt. Jelen lesz például Stanley Fischer, a Fed alelnöke, Vitor Constancio, az Európai Központi Bank alelnöke és Mark Carney, a brit jegybank kormányzója. A beszédek tartanak számot ma a legnagyobb befektetői érdeklődésre.

Európában enyhe plusszal indult a nap, a francia CAC-40 0,2 körüli emelkedéssel kezdett, csakúgy, mint a frankfurti DAX.

Itthon nyugis nap lesz

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta, hogy mivel az elmúlt két napban jól teljesítettek a piacok, az erősödést enyhe korrekció vagy stagnálás követheti. A vezető részvények közül kiemelte a Richtert és a Mol-részvényeket, amelyeket segíthet a visszapattanó olajár.

BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,20 pontos emelkedéssel, 21 547 pontos nyitással vágott bele a hét utolsó napjába. Ez csütörtökhöz képest 0,17 százalékos erősödést jelent.

Mi lesz a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre: az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest pedig erősödött.

Reggel az eurót 315,60 forinton, a dollárt 280,45 forinton, a svájci frankot 290,52 forinton, a japán jent pedig 2,3179 forinton jegyezték.

 

Friss árfolyamok >>>

Jön vissza az olaj

2009 óta nem látott mértékű emelkedést mutatott a nyersolaj kurzusa, a WTI árfolyama közel 10 százalékkal kapaszkodott feljebb – írja az Equilor. Egyfelől az amerikai kőolajkészlet adatok fűtötték a ralit, másfelől pedig az OPEC tag Venezuela bejelentése adott lendületet a jegyzésnek.

A WTI árfolyamának havi alakulása.

A dél-amerikai ország rendkívüli OPEC ülés összehívását kezdeményezte Oroszország támogatásával, melyen a csoport olajkitermelésének mérséklését szeretné elérni, ezzel stabilizálva a hektikusan mozgó árfolyamot.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16645 16630 16700 +0,27% 16645 16655 301 370 280 HUF 2024-03-28 10:32:05
MOL 2950 2938 2950 +1,03% 2948 2950 119 528 856 HUF 2024-03-28 10:32:44
MTELEKOM 895 890 895 +0,56% 894 895 9 313 966 HUF 2024-03-28 10:31:17
RICHTER 9295 9295 9340 +0,32% 9295 9300 95 319 365 HUF 2024-03-28 10:29:34
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 403 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG