3p
Csúnya esés volt ma az európai tőzsdéken, a piac nem akarja elhinni, hogy nincs egyhamar vége a jegybanki könnyítéseknek. A gyorsjelentések egy része is gyengécske lett. Az OTP szépen magához tért délután.

Hiába cáfolta Mario Draghi, hogy monerátris szigorításra készülne az EKB, a piacok a jelek szerint egyszerűen nem hiszik el. Az euró tovább erősödött, már 2014 vége óta nem látott szinten van, 1,1677 is volt a dollárral szemben. Az európai részvényeknek pedig pocsék napjuk volt, az EuroStoxx 50 index 1,4 százalékkal esett.

Majdnem minden esett

A német, francia és brit mutatók 1,7, 1,6 illetve 0,5 százalékkal estek. Ijesztő, hogy a német DAX index 30 összetevőjéből 29 esett, az egyetlen kivétel Vonovia is csak 0,1 százalékkal javult. A francia CAC-nál 40-ből 39 esett, csak az Engie emelkedett 0,9 százalékkal. Az esés okaiként a német sajtó az erős eurót, az autógyártók körüli új kartellbotrányt, a Törökországgal való elmérgesedett viszonyt és a vegyes negyedéves jelentéseket nevezte meg.

A BUX index hullámvasutazott, járt pluszban is, mínuszban is, a napot 0,6 százalékos emelkedéssel zárta. Az OTP a nap közepén egy százalékos esésnél is tartott, a végére azonban 1,2 százalékkal emelkedni tudott (9440-re). Ennek oka lehetett az a kora délutáni hír, mely szerint felvásárolhatta a Banca Romaneascát.

Erős forint, gyenge zloty

A Mol 0,5 százalékkal 21 585-re süllyedt, a Richter 1,6 százalékkal 6820-ára száguldott. A héten jó bejelentés érkezett tőle a cariprazine európai engedélyezéséről, lehet, hogy az erre adott késői válasz a mai száguldás. A Telekom három forinttal 469-re esett.

A forint erős maradt, ami nagy szó, különösen a lengyel złoty és a török líra ütemes gyengülésének fényében. Az euró/forint 305,40 volt este, ami csak 10-20 fillérrel magasabb az előz napinál.

Ideje volt egy kis esésnek

Az USA-ban kisebbek a mínuszok, de ott sem jó a hangulat. A Nasdaq és az S&P 500 csak 0,1 százalékos mínuszban van éppen, a Dow Jones mínusz 0,3 százalékon, de voltak ma már lejjebb is. A gyorsjelentéseken, az eső olajon kívül az is oka lehet a visszacsúszásnak, hogy egyszerűen túl sokat emelkedtek az amerikai részvénypiacok az utóbbi időben, kellett egy kis megálló. A hetet várhatóan így is újra, sokadszorra pluszban zárják majd.

GE és Microsoft

Az amerikai piacot az iparvállalatok húzták le a General Electric gyorsjelentése nyomán. Pedig a cég állítólag hozta a várakozásokat, a részvénye mégis 2,9 százalékkal esik. A Microsoft gyorsjelentése nagyon jól sikerült, sokan arra számítottak, hogy a részvény történelmi csúcsra ér majd. Ennek ellenére 0,8 százalékos mínuszban van.

Az olaj ismét nagyon esik, 2,5 százalék körüli mínuszban van, a WTI 45,70, a Brent 48,10. Az arany és az ezüst ismét emelkedik, ami a gyengébb dollár miatt is logikus.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG