1p
A görög leminősítés és a spanyol bankok által keltett reggeli rossz hangulat délutánra mérséklődött. A 300 körüli sávból az euró/forint árfolyama is visszatért a 298-as szintre. A reggeli esés ellenére a hazai tőzsde is 1,22 százalékos plusszal zárta a napot.

A reggeli órákban a görög leminősítés és a spanyol bankok adósbesorolásának megvágása után ismét az 1,27-es szint alá gyengült az euró a dollárral szemben. A térségbeli devizák mellett a forint is megérezte a befektetők idegességét, reggel áttörte a tegnapi 298-as ellenállási pontot a közös európai devizával szemben. Délelőtt pedig a 300 forint közeléből pattant vissza az árfolyam. Jelenleg a 297-298 közötti sávban mozog az euró/forint árfolyama. A kereskedők alacsony forgalomról, és a forint szempontjából eseménytelen napról számoltak be, a hazai deviza árfolyama az euró/dollár jegyzését követte.

 


A BUX is csökkenéssel, -77,77 ponttal kezdte a napot, majd délutánig sikerült felküzdenie magát a javuló nemzetközi hangulat hatására. Végül 198,84 pontos, 1,22 százalékos emelkedéssel, 16.479,22 ponton zárt pénteken. A Mol és a Magyar Telekom kivételével a főbb részvények emelkedtek, a Telekom esetében a leszakadást az Országgyűlés által a mai napon elfogadott telefonadó indokolhatja. Az új adó a társaság számára vélhetően 10 milliárd forintos többletterhet jelent majd 2012-ben. Részletek>>

A Mol 85 forinttal, 0,54 százalékkal 15.715 forintra gyengült, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 129 forinttal, 3,91 százalékkal 3.429 forintra erősödött, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 428 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 895 forinttal, 2,51 százalékkal 36.600 forintra nőtt, a részvények forgalma 310,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 299,5 millió forintos forgalom mellett 260 forinttal, 1,81 százalékkal 14.125 forintra gyengült. A BUMIX 1.076,93 ponton zárt pénteken, ez 14,15 pontos, 1,30 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Reggel óta nem csak a forint küzdötte fel magát, de az euró is erősödni tudott a dollárral szemben. A nap vége felé pozitív hangulat lett úrrá a piacokon, és a vezető New York-i tőzsdeindexek is emelkedéssel kezdtek. A DJIA mutató 0,13 százalékkal, a Nasdaq index 0,10 százalékkal, míg az S&P mutató 0,20 százalékkal nőtt nyitáskor. A jó hangulatot még inkább erősítették a Facebook-kal kapcsolatos várakozások. A Facebook részvényeivel öt órakor indult a kereskedés, a papírok ára 38 dollár lett, ami azt jelenti, hogy a kibocsátás összértéke elérte a 16 milliárd dollárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40570 40400 40790 +0,50% 40560 40570 4 163 399 970 HUF 2026-06-09 14:49:48
MOL 3928 3900 3964 -0,20% 3924 3928 686 954 612 HUF 2026-06-09 14:49:18
MTELEKOM 2694 2654 2710 +1,66% 2694 2696 590 474 762 HUF 2026-06-09 14:47:57
RICHTER 11880 11860 12280 -2,14% 11870 11890 1 352 797 820 HUF 2026-06-09 14:50:01
OPUS 384 381 398 -4,11% 384 390 76 552 742 HUF 2026-06-09 14:47:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG