2p
Magukhoz tértek kissé az európai tőzsdék kedden, miután Kínában is normalizálódott a helyzet. A forint elég rendesen gyengül, ami összefüggésben lehet azzal, hogy ma az MNB bejelentésekre készül. Elképesztő mélységekbe zuhant az olaj ára. Mind a négy főbb részvényünk erősödik.

Reggel Kínában stabilizálódtak a részvényárfolyamok, miután kivételesen nem piszkálta a jüan árfolyamát a központi bank. Az európai tőzsdék ezt emelkedéssel ünnepelték. A DAX index például, amely hétfőn három hónapos mélypontra ért, most fél tizenegy körül 1,6 százalékos pluszban volt és csak pár ponttal maradt el a tízezer pontos határtól. Az EuroStoxx 50 index 0,7 százalékos pluszban állt.

Itthon a BUX index 0,5 százalékos emelkedésnél tart, a prímet ezúttal az OTP viszi egy százalékos drágulással, 5932 forintra. A Richter sem hagyta abba fantasztikus emelkedését, ezúttal 0,5 százalékkal 5873 forintra emelkedett. A Mol és a Telekom 0,3-0,3 százalékkal drágult.

Az euró/forint nap közben egy pillanatra elérte a 319 forintos értéket is, de innét visszacsúszott, legutóbb 318,20 forint volt. Július elején – MNB-középárfolyamon – 317,80-on tetőzött az euró, így elmondhatjuk, hogy január, a híres svájcifrank-pánik óta nem volt ilyen gyenge a forint.

Az Equilor Befektetési Zrt. a következő évekre 320 forint feletti árfolyamot vár. „A piaci szereplők arra számítanak, hogy a bejelentendő újabb monetáris lazító eszközök a kamatgörbe hosszú lejáratai felé terelhetik a bankok szabad likviditásait, a kéthetes betétet akár teljesen megszüntethetik vagy a kamatswapok feltételeit is lazíthatják. Ezek az intézkedések gyengítenék a forintot” – írják.

Azt is hozzáteszik viszont, hogy „az erős oldalon a forintot támogatja a folyó fizetési mérleg többlete, a beáramló EU-támogatások, a GDP növekedés és a közeledő tavaszi hitelminősítési kör, amelyben befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet Magyarország”.

A kőolaj ára újabb és újabb mélységekbe szédül, ami a részvénypiacokon is fékezi a lelkesedést. A gráfokon már nehéz megtalálni, de 2003 végén lehetett utoljára ilyen olcsó a nyersanyag. A WTI most 30,77, a Brent 31,40 dolláron áll. Az egyik nagy amerikai brókerház a húsz dolláros árat emlegeti, mások meg figyelmeztetnek arra, hogy ilyenkor az árfolyammal együtt mindig elszállnak a jóslatok is.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG