2p
Az amerikai külügyminisztérium szívesen közvetítene a Mol és a horvát kormány között az INA ügyében - feltételezések szerint az oroszokat akarják távol tartani.

A horvátok még gondolkoznak

A horvát kormány tárgyal az Egyesült Államok által a Mol-INA-ügyben felajánlott közvetítés feltételeiről - mondta Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter a horvát közszolgálati tévécsatornának adott interjújában.

"Igen, az amerikai külügyminisztérium felajánlotta közvetítői segítségét a tárgyalásokon. Minden ilyen ajánlatot szívesen veszünk. Az ajánlatot még nem fogadtuk el, de nem is utasítottuk vissza. Tárgyalunk a közvetítés feltételeiről. A kormány időben meg fogja hozni a döntést" - mondta a gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a kormány hamarosan összeállítja azokat a konkrét feltételeket, amelyek mentén Horvátország elfogadja az amerikai közvetítést.

Csak nehogy az oroszoknál kössön ki az INA

A HRT egy korábbi műsorában vasárnap annak a feltételezésnek adott hangot, hogy az amerikai közvetítői ajánlat abból az aggodalomból fakad, hogy a Mol egy orosz vásárlónak készül eladni részesedését.

Szombaton Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet is elmondta egy interjúban, hogy az amerikai fél felajánlotta baráti közvetítését a horvát kormány és a Mol közötti vita megoldásához, amit a Mol elfogadott. "Tudomásom szerint a horvát fél még gondolkodik az ajánlaton" - mondta a diplomata a Vecernji List című lapnak.

Indulnak az elbocsátások is

A társaság nemrég bejelentette: több száz dolgozót bocsátanak el, az INA igazgatótanácsa a végkielégítésekre 100 millió kunát különített el - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,08% 0 0 2 553 512 705 HUF 2024-03-28 16:59:41
MOL 2964 2938 2980 +1,30% 0 0 1 001 044 084 HUF 2024-03-28 16:59:55
MTELEKOM 891 890 900 +1,01% 0 0 172 297 419 HUF 2024-03-28 16:59:56
RICHTER 9335 9260 9375 -0,38% 0 0 1 700 356 275 HUF 2024-03-28 16:59:50
OPUS 402 397 403 +0,50% 0 0 52 008 052 HUF 2024-03-28 16:59:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG