2p
Tegnap az európai eufória hatására az amerikai tőzsdék is az égben nyitottak, de nap közben fokozatosan elfogyott az öröm. Kétségtelen, hogy ott esés is alig volt a múlt heti európai szakadással egy időben, így érthetően a felpattanás is elmarad. Amerikát nem izgatja annyira a brit népszavazás, nekik ez európai belügy.

Az S&P 500 index gyorsan felszaladt 2100 pontig, itt majdnem 2 százalékos pluszban volt, de utána a nap folyamán szép lassan visszacsúszott, és csak fél százalékot tartott meg az elért nyereségéből, 2083 ponton zárva. Ez a grafikonon egy hosszú kanócként látszik (valójában magasabban nyitott a piac, mint ebből a gyertya formátumból adódna, de a nyitás mindig torzított ennél az indexnél, miután eltart 3-4 percig, mire a teljes indexek számolni kezdik).

S&P 500

A lényeg viszont, hogy Amerika nem követi le az európai mozgásokat, és ez most teljesen érthető. Gazdaságilag számukra jelentéktelen, hogy valaki tagja-e az Európai Uniónak, vagy sem, ráadásul, Nagy-Britannia, vagy ha majd szétesik, Anglia amúgy is hagyományos kereskedelmi partnerük. Izguljon Európa, gondolják odaát, és joggal. Izgulunk is még bő két napig.

Mára Európa is lenyugodott, mindenki megtette tétjeit, az ijedősebbek lezárták pozícióikat. A piacot feltehetőleg csak az késztetné ismét heves csapkodásra, ha az utolsó pillanatokban újra váratlan közvélemény-kutatási adatok látnának napvilágot, és úgy tűnne, hogy még egyszer-kétszer megfordul a várható kimenetel. Most ott tartunk, hogy elképzelésünk sincs, mi lesz, mivel kiegyenlítettnek tűnik a szigetország kilépését és benn maradását támogatók aránya.

A hazai börzén is béke honol, kis mozgások vannak. Az OTP 0,7 százalékkal emelkedik, így 6800 forint fölött van, a Richter fél százalékot erősödik, a Mol és a Telekom nagyjából ugyanennyit gyengül. A kisebbek közül a Rába esik 2 százalékot, 1200 forintig, és tovább folytatódik az FHB vesszőfutása: 390 forintig zuhant, mielőtt visszatért 400 fölé. Az céggel kapcsolatos információk továbbra is hiányosak, így roppant nehéz a papírt értékelni.

FHB, egy év

A valuták piacán is alábbhagytak az izgalmak, ma még az angol font sem ugrál, a forint 313 körül van az euróhoz képest. Az olajár stabilan rátapadt az 50 dollárra, megint egyensúlyt talált ott.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG