Hirdetés
Hirdetés

Az euró nem bírta áttörni a 290 forintos szintet

2012. február 07., 17:42
Cimkék
tőzsde
, frank
, forint
, euró
, dollár
, Richter
, OTP
, Mol
, BUX

A nap nagy részéhez hasonlóan délután is mínuszban maradt a BUX index, mindegyik vezető részvény gyengült, a legnagyobb mértékben a Richter. Nyugat-Európa tőzsdéi is gyengültek, és Amerika sem nyitott túl jó hangulatban. A forint viszont szépen erősödött, csak a 290 forintos szint tudta megállítani az eurót.

Hirdetés

Az európai részvénypiacokon rossz hangulatban folyt a kereskedés kedden, főleg a görög problémák miatt, a legtöbb tőzsdeindex esett, legnagyobb mértékben a kelet-közép-európai mutatók. A BUX index, bár a legelején még kis emelkedésre is futotta, végül 1,4 százalékkal 19 655,69 pontra esett. Az OTP is 1,4 százalékkal 4090 forintra, a Mol 0,9 százalékkal 20 270-re, a Richter 1,9 százalékkal 38 605 forintra süllyedt, a Magyar Telekom három forinttal lett olcsóbb.

A devizapiacon a euró a nap első felében 290 forintig süllyedt, később pedig erről kissé vissza-visszapattanva stabil maradt. A svájci ekkor frank 240,10, a dollár 219,30 forint körül járt. Az állampapírpiacon kis mértékben, néhány bázisponttal csökkentek a hozamok, a kincstárjegy-aukción viszont tízmilliárd forinttal több papírt sikerült eladni a tervezettnél.

Orbán Viktor évértékelő beszéde láthatólag nem gyakorolt hatást sem a részvény- sem a devizapiacra, aminek az lehetett az oka, hogy gazdasági szempontból új és releváns információkat nem tartalmazott. (További árfolyamok itt láthatók.)


Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink

2012. május 24., 12:45
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink

Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook