2p
Az amerikai tőzsdék továbbra is az égben, de az elektromos autó reménybeli elterjesztője kezd kifogyni a pénzből, még mielőtt elindulna a tömeges termelés. Itthon az OTP és a Mol húz, előbbi már-már a kitörés jeleit mutatja. Az olaj ma emelkedik, 45-50 dollár között az egyensúlyi ár.

Ma ugyan szünnap van Amerikában, de pénteken egy szép ralival sikerült az indexeknek ismét a csúcs közelébe emelkedni. Az S&P 500 index 2180 ponton zárt, a Nasdaq 5250 ponton, és így a piacok most már bő egy hónapja az új csúcsokat konszolidálják, ritka szép nyárutót láthatunk.

Tesla, zuhanás az utóbbi napokban

Nem megy jól ellenben a Teslának: az elektromos autógyártó ugyan egyre jobb autókat és akkumulátorokat fejleszt, kezd kifutni az időből. A fejlesztések költségesek, és egyelőre csak beruházni kell a cégbe, amit a befektetők egyre kevésbé akarnak folytatni, szeretnének már eredményt is látni. Komoly pénz akkor lesz, ha a Model 3 tömegtermelése beindul, de ez már a jövő évre marad, addig is költségcsökkentésre és fokozott termelésre biztatja dolgozóit a cég, hogy ezt az 1-2 kritikus negyedévek kihúzzák valahogy.

Ázsiában szép emelkedés volt, 1 százalékos jellemző pluszokkal, Európában ugyan ez zajlik, de csak pár tized százalékos mértékben. A BUX fél százalékot emelkedik, de a Mol 1 százalék pluszban van 17 390 forinton, az OTP 0,8 százalék pluszban 7475 forinton. Ez utóbbi akár egy kitörés kezdete is lehet, hisz 7400 forinton volt az óriási tető, amit a papír még 5 évvel ezelőtt állított be.

A forint tovább is tapad a 310-es szinthez eurónként, ezúttal az erősebb oldalon tartózkodik, 309 és 310 között. A lengyel zloty viszont kissé gyengült az elmúlt napokban: az euróért 4,30 helyett már 4,35-öt kell adni belőle. Konszolidálódott viszont a török líra eurónként 3,29-en, és az angol font is jobb állapotban van: közel 1,20 eurót ér.

Euró/forint

Az olaj a múlt heti visszaesés után ma erősen emelkedik: a WTI 46, a Brent 48,60 dolláron cserél gazdát. Az arany kis emelkedés után 1330 dollárt ér unciánként.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG