3p
Fordulatos tőzsdenapnak lehettünk tanúi, a BUX index vezető részvényeit a nap legvégén hirtelen a mélybe lökték az eladók, a forint viszont beerősödött. A Volkswagen alaposan ráijesztett a részvényesekre, a többi autógyár vegyesen teljesített. Európában is elromlott a hangulat, az amerikai indexek tétováznak, megint drágult az olaj.
(Wikimedia Commons, Bundesarchiv)

A Volkswagen gyorsjelentése adta meg az alaphangot a német tőzsdén, a cég gyorsjelentése nyereségről számolt ugyan be az első negyedévre, de összességében inkább csalódást keltett. A nap elején volt is egy pánikszerű esés mínusz öt százalékig, de azután kissé magához tért, végül 2,6 százalékkal 134,35 euróra esett le. A részvény mostanában egyébként sokat ment felfelé, más autógyárak papírjaival együtt, a többi azonban vegyesen szerepelt, például BMW, Fiat fel, Renault, Peugeot, Daimler le.

Az európai indexek végül kezdeti emelkedés után fél-egy százalékkal estek. A visszafogott vételi kedvhez hozzájárulhatott az is, hogy csütörtökön EKB-ülés és OPEC-találkozó, pénteken fontos amerikai foglalkoztatási adat jön.

Mol osztalék nélkül

Itthon a BUX index sokáig jól, az európai átlagnak megfelelően tartotta magát, fél százalékos mínuszban mozgott. A nap legvégén azonban valamilyen hirtelen eladási hullám lépett fel több részvénynél, és az index is 2,1 százalékos mínuszba csúszott. A Mol ma forgott utoljára az 567 forintos osztalék nélkül, ami a hétfői árfolyam 3,4 százaléka. Ennek ellenére sokáig csak 2-3 százalékos mínuszban volt, ami azt jelenti, hogy végső soron emelkedett.

Ám a végén ezt a papírt 5,9 százalékkal tolták lejjebb, 965 forinttal, ami az osztalék beszámításával valójában 2,5 százalékos valódi esésnek felel meg. Az OTP 1,9 százalékkal 6811 forintra esett, a Richter 2,5 százalékkal 5650-re, a Magyar Telekom 1,3 százalékkal 452-re. A hirtelen esés oka nem világos, de a varsói WIG 20 index is 1,8 százalékkal esett.

Erősebb a forint

Az euró/forintot egész nap mintha odaszegezték volna a 314 forintos szinthez, majd este mintegy 30 fillérrel 313,60-ra esett. (Ma írtuk meg, nyáron erősebb-e a forint, vagy sem.) A Bloomberg szerint azért esett ma nagyot a brit font, mert egy új közvélemény-kutatás a Brexit-pártiak előretörését jelezte.

A kőolaj egy darabig tétovázott, majd felfelé indult, a Brent 0,6 százalékos drágulás után már 50,70 dollár. Az arany 1215 dollárra korrigált, miután hétfőn reggel 1200 alá is benézett.

Az USA-ban az S&P 500 két tized százalékkal esik, a Nasdaq hasonló mértékben erősödik. Az Apple-nél felmerült, hogy ritkábban fog a jövőben komolyabb modellváltást bevezetni, a részvény 0,7 százalékkal esik, ám ez a Facebook és a Netflix esetében is így van. A LinkedIn viszont közel négy százalékkal drágult.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16675 16630 16700 +0,45% 16680 16690 32 581 530 HUF 2024-03-28 09:24:37
MOL 2942 2938 2944 +0,75% 2938 2942 13 473 694 HUF 2024-03-28 09:24:13
MTELEKOM 890 890 890 0,00% 890 894 269 670 HUF 2024-03-28 09:00:07
RICHTER 9335 9300 9340 +0,76% 9300 9335 38 333 640 HUF 2024-03-28 09:24:48
OPUS 401 399 401 0,00% 399 401 225 854 HUF 2024-03-28 09:16:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG