1p
A PSZÁF-engedély decemberi megszerzésével a Budapesti Értéktőzsdére lépés újabb feltételét teljesítette az Altera Vagyonkezelő Nyrt. A tervek szerint ez év márciusában kezdődő nyilvános forgalomba hozatal során 2000-2400 forint közötti áron legfeljebb 1,25 millió törzsrészvényt bocsát ki a vagyonkezelő társaság.

Megvan a PSZÁF-engedély

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. december 15-ei döntésével engedélyezte, hogy az Altera Vagyonkezelő Nyrt. nyilvános forgalomba hozatali eljárás során új törzsrészvényeket ajánljon fel a befektetőknek és a jegyzést követően valamennyi törzsrészvényét bevezesse a Budapesti Értéktőzsdére. A PSZÁF ugyancsak jóváhagyta a kibocsátáshoz készített Összevont Értékpapír Tájékoztatót.

2000 - 2400 forint lesz a papírok darabja az elején

A kibocsátandó, 1 000 forint névértékű részvények száma minimálisan 200 000, legfeljebb 1 250 000 darab lehet, a kibocsátási „árat” pedig az Altera igazgatósága a 2000 - 2400 forint közötti sávban határozza majd meg. Ennek megfelelően az Altera Nyrt. a nyilvános forgalomba hozatal során várhatóan 400 millió és 3 milliárd forint közötti tőkéhez juthat, amelyet tőkeemelésre használ majd fel.

Mit tud az Altera? Korábbi összeállításunk a cégről >>

„A néhány hét múlva kezdődő nyilvános jegyzési eljárás az első, és talán legfontosabb lépés azon az úton, melynek során a régió egyik meghatározó vagyonkezelő társaságává kívánunk válni. A jegyzés végére az Altera Nyrt. tőkéje meghaladhatja a kétmilliárd forintot, amellyel még jobban kiaknázhatjuk a befektetési stratégiánkban rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Szabó Barnabás, az Altera Nyrt. Igazgatóságának elnöke.

Szabó Barnabás elmondta: a cég működtetése szempontjából a méretgazdaságosság alapvetően fontos, hiszen egy befektetési alappal ellentétben a tőke növekedésével együtt a vagyonkezelő költségei nem nőnek automatikusan, azaz az ALTERA Nyrt. közel azonos költségszint mellett tud akár egy nagyságrenddel nagyobb összeget is kezelni.

„Így a tőke növekedése a tőke százalékában csökkenő költséget, vagyis magasabb nettó hozamot jelent” - tette hozzá.

Cél az A kategória

Az igazgatóság várakozása szerint a 2012 januárjában, 200 millió forintos saját tőkével megalapított Altera Nyrt. törzsrészvényeinek bevezetése a BÉT-re az elmúlt öt esztendő második legnagyobb nyilvános jegyzési eljárása lesz. (Az első a CIG Pannónia volt - a szerk.) A törzsrészvények bevezetése után 3-4 évvel pedig a vagyonkezelő szeretne a BÉT „A” kategóriájába, illetve a BUX-kosárba is bekerülni. A törzsrészvények nyilvános jegyzésében és tőzsdei bevezetésében az Altera Nyrt. vezető tanácsadója a Buda-Cash Brókerház Zrt.

Az ALTERA Nyrt. befektetéseinek teljesítménye a működés megkezdése óta eltelt teljes időszakban, így a negyedik negyedév folyamán is pozitívan alakult.

Az Igazgatóság tájékoztatása szerint az ALTERA Nyrt. egy részvényre eső saját tőkéje 2012. december 31-én 2 164 Ft volt, amely a befektetési tevékenységre vonatkoztatva 8,2%-os értéknövekedést jelent a vagyonkezelő 2012. február 10-ei indulásához képest.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16800 +1,20% 16760 16800 760 956 820 HUF 2024-03-28 11:47:36
MOL 2968 2938 2970 +1,64% 2966 2968 297 018 106 HUF 2024-03-28 11:44:48
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 897 899 67 016 102 HUF 2024-03-28 11:42:01
RICHTER 9335 9295 9370 +0,76% 9320 9335 335 722 410 HUF 2024-03-28 11:43:04
OPUS 400 397 403 -0,25% 400 402 7 388 683 HUF 2024-03-28 11:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG