4p
A hét végén kicsit megnyugodtak a kedélyek és csökkentek az ármozgások a részvénypiacokon, de a BUX esett, a kőolaj árfolyama pedig őrült vágtába kezdett. A csütörtöki tíz százalék után újabb öt százalékos emelkedést mutatott. Mindenki az Apple részvényére figyel, a magyar piaccal kapcsolatban nem túl optimisták.
Olajfúrótorony a fjordban

Vegyesen végeztek a tőzsdeindexek Európában, a londoni irányadó mutató például 0,9 százalékos pluszban, a német DAX pedig 0,2 százalékos mínuszban volt.

A BUX a nap elején lecsorgott 21 300 pont környékére, ami egy százalékos esés, majd a nap végéig szépen lassan javulgatott, amikoris 0,8 százalékos veszteséggel búcsúzott. Az OTP 1,4 százalékkal gyengült, a Mol 0,8 százalékkal, a Richter fél, a Magyar Telekom negyed százalékot veszített. Gyorsjelentése nyomán 2,5 százalékot süllyedt az Állami Nyomda.

További árfolyamok>>>>>

Mint az őrült, száguld az olaj

A forint a nap elején kissé gyengült, majd erősödött, a nap végén 50 fillérrel lett olcsóbb az euró, 314 forintot kértek érte. Két írásunkban is elemeztük a helyzetét, mindkettő arra jutott, hogy devizánk a viszonylag magas euróárfolyam ellenére meglehetősen stabil. (Cikkeink itt és itt.)

Elképesztő hullámvasúton van a kőolaj árfolyama. Miután három napja még sok éves mélyponton járt az árfolyam, a csütörtök késő esti árak nagyon ritkán előforduló, tíz százalékos árrobbanást mutattak. Ennek a részvényárak emelkedésén kívül az is lehetett az oka, hogy Venezuela új OPEC-ülés összehívását kérte.

Tétovázott Amerika

Amennyiben az olajtermelők szervezete vágna a kvótákon, az alaposan felbolygatná az olajpiacot és növelhetné az árakat. (Kérdés, erre mekkora az esély.) Pénteken a kőolaj ismét óriási kilengéseket mutatott, volt több százalékos mínuszban is, majd este fél hat felé ismét öt százalékos pluszban járt. A WTI  ekkor 45 dollár, a Brent pár cent híján ötven dollár volt.

További árfolyamok>>>>>

A jó csütörtöki amerikai GDP-adat után gyengébb makromutatók jelentek meg pénteken, így az amerikai indexek szerény eséssel kezdték a napot. Fél hat körül azonban az S&P 500 már 0,1 százalékos emelkedés mutatott.

Csúnya a BUX grafikonja

Egyre csúnyábban fest a BUX – írja a Concorde Trading blogja. „A mai mozgás egyáltalán nem nevezhető pozitívnak a BUX szempontjából, a grafikonon egy bearish engulfing formáció van kialakulóban”. Ha a 20 550 körüli szint elesik, akkor akár 20 000 pont alá is visszacsúszhat a BUX – írják.

Az Erste technikai elemzése sem túl optimista, a Molról azt írják, „nem érdemes azonban túlzottan optimistának lenni, egyelőre elakadt az emelkedés az ellenállásnál, és egyáltalán nem biztos, hogy véget ért már az eső időszak”. Az OTP-nél szerintük „nem fest túl jól a grafikon”, „a hónapok óta formálódó szűkülő alakzatból lefelé tört ki az OTP árfolyama a múlt héten”.

Nem túl erős az OTP

A Richternél és a Magyar Telekomnál a technikai kép alapján pozitív korrekció indult és folytatódhat az emelkedés, de amennyiben ismét zuhanás indul a piacon, abból valószínűleg ez a két papír sem fog kimaradni.

A KBC Equitas egy hajszállal optimistább, az OTP-ről közölt elemzése szerint „felfele indult meg az OTP árfolyama az 5200 forintos támaszokról, bár a lendület egyelőre nem nevezhető túl erősnek”.

Mindenki az Apple-t figyeli

Mindenki az Apple részvényével foglalkozik, amely a napokban hatalmasat esett, 117 dollárról benézett 100 dollár alá, majd ismét felfelé tört 113-ig. Az Erste azt emelte ki, hogy az Apple elmúlt kétnapi emelkedése mögött állhat, hogy a kilencedik legnagyobb short állománnyal rendelkezett a papír a Nasdaq indexben. Egy jó hírre ilyen esetben megpróbálják fordítani a pozícióikat a befektetők, ez pedig komoly emelkedéshez vezethet.

Az Apple látszólag sikeresen állt fel a padlóról, a technikai kép alapján viszont még lehet miért aggódnia a befektetőknek, a nagy adag bizonytalanságot pedig csak tetézi, hogy két héten belül jönnek az új iPhone-ok – írta a KBC Equitas. (Szeptember 9-én mutatják be ezeket.)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG