2p
Tény, hogy a Richter egyik legfontosabb gyógyszerénél indult vizsgálat, de a piaci pánik eltúlzottnak tűnik.

Hatalmas eséssel reagált ma reggel a Richter árfolyama arra a hírre, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMA) vizsgálatot kezdeményezett az Esmya kapcsán, mivel négy páciensnél, akiket a készítménnyel kezeltek, súlyos májkárosodás lépett fel. Itt írtunk bővebben a háttérről >> Az Erste Befektetési Zrt. azonban úgy látja, hogy a piac túlreagálja a hírt, így ismét a részvények vételét javasolják.

Miért nem olyan rossz a hír, mint amilyennek tűnik?

Nem szabad elfelejteni, hogy a gyógyszer négy éve a piacon van, s a vizsgálatok (független vizsgálatokat is beleértve) nem találtak hasonló problémát. A készítmény hatóanyaga pedig mint fogamzásgátló szer még régebb óta piacon van. A Richter tájékoztatása szerint Európa-szerte mintegy 670 ezer betegnél alkalmazták már a gyógyszert, és a klinikai vizsgálatok során nem derült fény arra, hogy májkárosodást okozna az Esmya. Így az is elképzelhető, hogy a májkárosodást valójában más váltotta ki, például más gyógyszerek egyidejű használata, vagy vírusfertőzés.

A vizsgálat során azt fogják vizsgálni, hogy a májkárosodás összefüggésbe hozható-e az Esmya alkalmazásával. A vizsgálat eredménye március elejére várható. A mostani vizsgálat ellenére a készítmény továbbra is forgalomban marad, így a Richter továbbra is értékesítheti azt - emlékeztet az Equilor.

Túlreagálták?

A hír első megjelenése óta a Richter árfolyama 350 forintot csökkent, ami annak felel meg, mintha 52%-os valószínűséggel a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg. Ez az Erste elemzői szerint túlzott piaci reakció, ezért vételre javasolják a részvényeket. Könnyedén előfordulhat, hogy a márciusban záruló vizsgálat abszolút semmilyen összefüggést nem fog találni a készítmény alkalmazása és a jelentett 4 megbetegedés között, ebben az esetben pedig csak a következő néhány hónap értékesítéseire hathat negatívan a bejelentés. Előfordulhat, hogy ha találnak is összefüggést a gyógyszer és a megbetegedések között, akkor is megkötésekkel ugyan, de forgalomban maradhat a készítmény - írja az Erste.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG