Hirdetés
Hirdetés

Elmúlt a Draghi-mámor, új olajdömping közeleg, erős a forint

2016. január 25., 18:29

Nem tartott sokáig a múlt csütörtökön kezdődött optimizmus, hétfőn hosszas tétovázás után inkább lefelé indultak el a tőzsdeindexek. Ismét rontja a kedélyeket az olaj, nem lett jó az Ifo konjunktúra-indexe, és a közelgő Fed-ülés is óvatosságra késztet. Esett az OTP és a Richter, felment a Mol és viszonylag erős a forint.

 

Bár a múlt héten még két napos masszív emelkedéssel ünnepelték a részvénypiacok Mario Draghi EKB-elnök reményt keltő szavait a gazdaságélénkítő eszközök márciusi felülvizsgálatáról, ez a hatás hétfőre elenyészett. Reggel a távol-keleti tőzsdék még emelkedni tudtak, azután érkezett egy vártnál rosszabb német Ifo menedzser-hangulatindex.

Hirdetés

 

Az olaj a pénteki száguldás után ismét lefelé indult el, ez sem jó irányba vitte a hangulatot. Sokan pedig azért bizonytalanodhattak el, mert a héten lesz a Fed következő ülése, és nem tudni, hogyan fog reagálni az idén fellépett tőkepiaci turbulenciákra.

Olasz és spanyol kiárusítás

Az európai tőzsdék a nap nagy részében tétováztak, vagy nem mentek semerre, vagy ellentétes irányba mozdultak el. Estére azonban az eladók lettek erősebbek. Az olasz és a spanyol indexek zuhantak átlagon felül, két százalékhoz közeli mértékben, a német, francia, brit mutató beérte pár tized százalékos gyengüléssel.

További árfolyamok>>>>>>>
További árfolyamok>>>>>>>

A BUX index a nap nagy részében minimális mínuszban mozgott, azután estére szintén belehúzott kicsit, és fél százalékos eséssel búcsúzott. A Mol jó teljesített, 1,1 százalékkal ment fel, az OTP ugyanennyivel lefelé. A Richter 1,6 százalékkal esett, a Magyar Telekom csak egy forinttal gyengült.

Zárhattak a shortosok

A forint stabil, kora reggel 311 forint közelébe is lesüllyedt az euró, majd a nap nagy részében 312,20 forint körül volt az árfolyam, körülbelül annyi, mint pénteken késő délután. A múlt hét eleji-közepi 315-316 forintos árakhoz képest azonban ez mindenképp erősödést jelent.

Az olaj péntek este óriási emelkedést produkált, vélhetően short covering, azaz a korábbi eladási, esésre játszó pozíciók tömeges lezárása lehetett mögötte, de a hidegbetörés az USA-ban szintén szerepet játszhatott. A pár napja még 28 dollár alá is benéző árfolyam 32,60, illetve 33,40 dollár is volt (WTI, illetve Brent), ma viszont fokozatosan újra több százalékos esés bontakozott ki.

Jön az Apple-jelentés

A WTI 30,60, a Brent 31,60 dollárra süllyedt. Az olajpiacot a rekordszintű iraki kitermelés is nyomasztotta. A bizonytalanságok jót tettek az aranynak, ismét 1100 fölé ment az árfolyama, igaz, az idén már többször kóválygott hol efelett, hol ezalatt a határ alatt.

Holnap este publikálja gyorsjelentését az Apple, a részvény ára ma egy százalékkal csökkent. Az Erste hírlevele szerint rekord árbevételt érhetett el a cég, de a lényeg a prognózis lesz, mert mostanában sok elemző szkeptikus volt a céggel kapcsolatban. A részvény átlagos célára a Bloomberg konszenzusa szerint 142 dollár, ami 39 százalékos felértékelődési potenciált jelenthet.

A német DAX indexet főleg az 5,5 százalékkal eső Deutsche Bank húzta le, a befektetők nagyon félnek attól, mit fog tartalmazni a csütörtökön közzéteendő mérlege. Az biztos, hogy nagy mínuszt, de a részleteken sok múlhat.

Este fél hétkor fél százalék körüli mínuszban voltak az USA főbb részvényindexei.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ez lesz a jövő hiánycikke – gondolnád, hogy bárkit is milliárdossá tehet a homok?

Ez lesz a jövő hiánycikke – gondolnád, hogy bárkit is milliárdossá tehet a homok?

Ha hiánycikkeket és magas keresletet emlegetünk, a homokon kívül valószínűleg szinte minden eszünkbe jut, pedig már a homokra szakosodott maffia is kialakult. Jelenleg a homok a világ legtöbbet bányászott nyersanyaga, olyannyira, hogy a kaviccsal közösen az összes bányászati végtermék 85 százalékát teszi ki. De mégis mire kell ennyi homok?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

További cikkek

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • április 24
    Fogyasztói bizalmi index
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés, február)
    IFO üzleti hangulatindex
    Alcoa (2017 Q1)
    T-Mobile USA (2017 Q1)
    április 25
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció (20 mrdFt)
    McDonald's (2017 Q1)
    Újlakás értékesítések és építések
    április 26
    Daimler (2017 Q1)
    PepsiCo (2017 Q1)
    Twitter (2017 Q1)
    Boeing (2017 Q1)
    április 27
    Lufthansa (2017 Q1)
    Fogyasztói bizalom (végleges)
    EKB kamatdöntés
    Fogyasztói árindex
    Microsoft (2017 Q1)
    Alphabet (2017 Q1)
    április 28
    KSH: Foglalkoztatottság és munkanélküliség (január–március)
    KSH: Ipari termelői árak (március)
    Fogyasztói árindex
    Munkanélküliségi ráta
    Ipari termelés
    Fogyasztói árindex
    GDP (Q1)

Szavazás

Ön szerint hogyan kellene hívni a 2018-as költségvetést?