2p
Tegnap hiába indítottak nagy pluszban az európai tőzsdék, nap végére elhagyták magukat, és Amerika is egy kiadósat esett. Az OTP visszaesett vastagon 7000 forint alá, Az olajár viszont igen stabil, kevéssel 50 dollár alatt.

Úgy tűnt, hogy a hét emelkedést hoz a tőzsdéken, de egy napközbeni fordulat tegnap hamar eloszlatta a reményeket. Reggel még 1 százalék fölötti pluszok mutatkoztak, a DAX bőven 10 ezer pont fölött volt, még meg is kockáztattuk azt a feltevést, hogy a kerek szint elvesztette jelentőségét. A nap végére azonban ez megdőlt, a német index visszaesett kevéssel 9900 pont alá, és innen ma még tovább is esik, 9820 pont az érték.

DAX, egy hónap. Sok neki a 10 ezer pont

Amerikában is hasonló volt a helyzet: a piacok egész nap estek, az S&P 500 végül egy százalékos esés után 2047 ponton zárt, a Nasdaq Composite szokása szerint ennél kissé többet, 1,25 százalékot esett 4715 pontig. Ázsiában a kínai indexek hanyatlottak nagyot, Sanghaj és Hongkong egyaránt másfél százalék körül.

Az olajár továbbra is masszívan a magasban tartózkodik kevéssel 50 dollár alatt, az eső trend úgy tűnik, lezárult. Az arany kissé visszaesett 1275 dollárig, de az emelkedő trend, ami év elején indult, itt is stabilnak látszik.

Tegnap a BÉT is nagyot zuhant, elsősorban az OTP vezetésével. A bankpapír ma is esik, ára 6820 forint, ezzel úgy tűnik, kiteljesedett a 7400 forintos szintről történő lefordulás. Ha megnézzük a grafikont, ez technikailag logikus, mivel ez a fontos ellenállás még 2010-ben alakult ki, és miután most újra tesztelte az árfolyam, megerősödött, 6 éves duplacsúcs alakult ki.

Az OTP-részvények árfolyama 2009. óta. 7400 forinton a 6 éves duplacsúcs

A Richter fél százalék mínuszban van 5485 forinton, a Telekom 1 forinttal van lejjebb, 451 az ár. A forint újra gyengélkedik, 315,50 az euróhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyugtató jöhet a forintnak, drasztikus OTP-céláremelés érkezett
Eidenpenz József | 2024. április 12. 12:27
A részvények ismét megindultak az óceán mindkét partján, miközben a dollárerősödés ellenére drágul az arany és szinte minden más nyersanyag. Jókorát emelt az egyik nagy brókercég az OTP célárán. Inkább a forint csütörtöki erősödése volt meglepő, mint a pénteki gyengülés, de nyugodt kereskedés jöhet, ha az MNB lassít. Perek és csalások színesítik a kriptovaluta-tulajdonosok életét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG